Élvonal

Az első számú FIFA-játékvezetőnk nem ismeri a szabályt?

A korábbi NB I-es spori is súlyos hibáról beszél. Karakó érdekes körülmények között lett kerettag.
 
 

Élvonal

Az első számú FIFA-játékvezetőnk nem ismeri a szabályt?

A korábbi NB I-es spori is súlyos hibáról beszél. Karakó érdekes körülmények között lett kerettag.
 
 
 

Élvonal

Az első számú FIFA-játékvezetőnk nem ismeri a szabályt?

A korábbi NB I-es spori is súlyos hibáról beszél. Karakó érdekes körülmények között lett kerettag.

Honlapunkon is láthatták az előző NB I-es fordulóban a Videoton–Mezőkövesd Zsóry FC találkozón történt esetet, amikor Karakó Ferenc játékvezető megadta a hazaiak egyik találatát annak ellenére, hogy néhány másodperccel előtte a sípjába fújt. A szituációval kapcsolatban a Rangadó megkereste a korábbi FIFA-játékvezetőt, Bede Ferencet, aki szintén kritikus véleményt fogalmazott meg.

– Ez egyértelműen súlyos játékvezetői hiba, hiszen sípszavával megszakította a játékot. Ezután két lehetőség áll fenn: vagy közvetett szabadrúgást ítél lesállás miatt, vagy pedig, ha rájön a tévedésére, akkor labdát ejt. Mivel ennél a szituációnál az asszisztens nem jelezte a lest, így tévesen fújt a sípjába a spori, így labdaejtéssel kellett volna folytatni a játékot, onnan, ahol a labda a sípszó pillanatában volt – magyarázta a 2010-ben visszavonuló korábbi bíró. – Karakó Ferencről egyébként tudni kell, hogy nem hivatalos információk szerint ő Magyarország első számú FIFA-játékvezetője, korábban pedig öt NB I-es meccs után lett belőle FIFA-kerettag, annak ellenére, hogy a nemzetközi ajánlás szerint két évet kellene előbb levezetnie a legmagasabb osztályban. Nagy kérdés, hogy vajon az első számú FIFA-játékvezetőnk nem ismerte ezt a szabályt.

2:25-nél a játékvezetői hiba

– Ezt az esetet a játékvezetői bizottság fogja vizsgálni, azt én nem tudom megmondani, hogy Karakó Ferenc milyen büntetésre számíthat, napjainkban viszont az sem lenne meglepő, ha jó ítéletnek minősítené a bizottság, hiszen vannak már olyan esetek, melynél mi teljesen mást gondolunk a helyesnek, mint Puhl Sándorék. A FIFA-nál viszont nem forog veszélyben a helye, hiszen ez az MLSZ által rendezett mérkőzésen történt, a nemzetközi szövetség ezzel nem foglalkozik – zárta a Rangadónak adott nyilatkozatát Bede Ferenc.

Honlapunk információi szerint egyébként a néhány héttel ezelőtt nagy indulatokat kavart tizenegyest is jogosnak vélte a játékvezetői bizottság, melyet Bognár Tamás fújt be a Ferencváros ellen a Puskás Akadémia javára.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.