Bajnokok Ligája

Padlón a Real Madrid, a BL-ben is nagy pofonba szaladt bele

A Tottenham már-már könnyed sikerrel lépett át a spanyol sztárcsapaton. A Manchester City is ott lesz a nyolcaddöntőben.
 
 

Bajnokok Ligája

Padlón a Real Madrid, a BL-ben is nagy pofonba szaladt bele

A Tottenham már-már könnyed sikerrel lépett át a spanyol sztárcsapaton. A Manchester City is ott lesz a nyolcaddöntőben.
 
 
 

Bajnokok Ligája

Padlón a Real Madrid, a BL-ben is nagy pofonba szaladt bele

A Tottenham már-már könnyed sikerrel lépett át a spanyol sztárcsapaton. A Manchester City is ott lesz a nyolcaddöntőben.

Nyolc mérkőzéssel folytatódott szerdán a Bajnokok Ligája-csoportkör negyedik fordulója.

Az E-csoportban legyőzte moszkvai riválisát a Sevilla, s így meg is előzte a Szpartakot. A Liverpoolnak Milner kihagyott büntetője is belefért a csoportutolsó Maribor ellen – odahaza nyert 3-0-ra az együttes, és továbbra is vezeti a kvartettet.

Az F-csoportban nem hozott szerencsét az első gól az azt jegyző csapatoknak: a Feyenoord mintaszerű kontrával jutott előnyhöz a Sahtar vendégeként, de az ukránok alig három perc alatt fordítottak, majd a második félidőben el is döntötték a meccset. A Napoli is vezetett a Manchester City ellen, de az angolok erre kettővel válaszoltak – az olaszok aztán egy tizenegyessel egyenlítettek, de a Citynek még erre is volt két válasza, és győzelemmel biztosította be továbbjutását.

Kora este az utolsó helyezett Monaco a G-csoportot vezető Besiktas vendége volt. A házigazda megőrizte veretlenségét, igaz megszakadt győzelmi sorozata, míg a franciák továbbra is szenvednek – 1-1 lett a találkozó. A Gulácsi Péterrel felálló Leipzig kétszer került hátrányba a Porto vendégeként, a második gólra ráadásul már nem is tudott felelni – végül 3-1-re nyert és előzött a portugál rivális.

A nap leginkább várt mérkőzésén a Tottenham a Real Madridot fogadta a H-csoportban. Szoros csatára volt kilátás a két együttes előző találkozója alapján, azonban Dele Alli tett róla, hogy ne így legyen – előbb lesgyanús gólt jegyzett, majd a második félidőben egy megpattanó lövéssel amortizálta ellenfelét. Eriksen gólja már csak hab volt a tortán, mielőtt Ronaldo szépített – magabiztos győzelemmel harcolta ki a továbbjutást az élre ugró londoni együttes. A másik meccsen folytatódott a Dortmund vesszőfutása: az együttes ismét döntetlent játszott a Sallai Rolandot a második félidőre becserélő APOEL ellen, így továbbra is nyeretlen.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló

E-csoport

Sevilla – Szpartak Moszkva 2-1 (1-0)

Gólszerzők: Lenglet (30.), Banega (60.), illetve Promes (78.)

Liverpool – Maribor 3-0 (0-0)

Gólszerzők: Salah (49.), Can (64.), Sturridge (90.)


F-csoport

Napoli – Manchester City 2-4 (1-1)

Gólszerzők: Insigne (21.), Jorginho (tizenegyesből, 62.), illetve Otamendi (34.), Stones (48.), Agüero (69.), Sterling (92.)

Sahtar Donyeck – Feyenoord 3-1 (2-1)

Gólszerzők: Ferreyra (14.), Marlos (17., 67.), illetve Jorgensen (12.)


G-csoport

Besiktas – AS Monaco 1-1 (0-1)

Gólszerzők: Tosun (tizenegyesből, 54.), illetve Rony Lopes (45+1.)

FC Porto – RB Leipzig 3-1 (1-0)

Gólszerzők: Herrera (13.), Pereira (62., 93.), illetve Werner (48.)


H-csoport

Tottenham – Real Madrid 3-1 (1-0)

Gólszerzők: Dele Alli (27., 56.), Eriksen (65.), illetve Ronaldo (80.)

Borussia Dortmund – APOEL Nicosia 1-1 (1-0)

Gólszerzők: Guerreiro (29.), illetve Pote (52.)

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.