Élvonal

A középpályás elmondta, mitől szárnyal a Loki

A debreceniek a Ferencváros otthonában játszanak rangadót a hétvégén.
 
 

Élvonal

A középpályás elmondta, mitől szárnyal a Loki

A debreceniek a Ferencváros otthonában játszanak rangadót a hétvégén.
 
 
 

Élvonal

A középpályás elmondta, mitől szárnyal a Loki

A debreceniek a Ferencváros otthonában játszanak rangadót a hétvégén.

Két jó formában lévő együttes mérkőzött meg az NB I 14. fordulójában: a DVSC nyolc, míg a Paks hat meccs óta nem talált legyőzőre. Mindkét gárda tovább szerette volna nyújtani ezt a szuper sorozatot, 3–2-es sikerének hála végül a Loki örülhetett – írja a haon.hu.

– Fordulatos találkozót vívtunk a Paks ellen, a szurkolók biztosan élvezték, mi már kevésbé – kezdte értékelését a DVSC középpályása, Ferenczi János. – Nem indult jól a derbi, hiszen hamar hátrányba kerültünk, de szerencsére gyorsan sikerült is egyenlíteni. Aztán a szünetben átbeszéltük a történteket, rendeztük a sorainkat, fordítottunk is. Ekkor jött a fekete leves, ellenfelünk is újra betalált. De volt tartás a csapatban, Takács Tamás remekül szállt be a meccsbe, neki, és Bódi Ádámnak hála sikerült nyernünk. Fontos győzelmet arattunk, ez önbizalmat adhat a hétvégi, Ferencvárossal szemben vívandó újabb kemény ütközetünkre.

Ferenczi továbbá elmondta, egyre inkább kezd összeállni a játékuk, a Paks ellen is megmutatták, a gólok mellett több szép akciót is vezettek.

– Jó a hangulat az öltözőben is, ez a pályán szintén megmutatkozik. Külön öröm számunkra, hogy érezhetjük a drukkerek bizalmát és szeretetét, próbáljuk eredményességgel meghálálni ezt nekik – fogalmazott.

Rangadó vár a Lokira a hétvégén, Herczeg András tanítványai 25 ponttal a tabella harmadik helyéről várják a listavezető FTC elleni találkozót. Ferenczi János jó hangulatú mérkőzésre számít, várják, hogy bizonyítsák, a Fradi ellen is van keresnivalójuk.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.