Több tízezer forintot buknak a magyar szurkolók az MLSZ miatt

A szövetség kérte a rendezőktől a luxemburgi válogatott meccs helyszín változtatását.
 
 

Több tízezer forintot buknak a magyar szurkolók az MLSZ miatt

A szövetség kérte a rendezőktől a luxemburgi válogatott meccs helyszín változtatását.
 
 
 

Több tízezer forintot buknak a magyar szurkolók az MLSZ miatt

A szövetség kérte a rendezőktől a luxemburgi válogatott meccs helyszín változtatását.

Nem kevés magyar szurkolót hozott kínos szituációba a Magyar Labdarúgó Szövetség, amely két és fél héttel magyar válogatott Luxemburg elleni felkészülési meccse előtt jelentette be: a találkozóra az eredeti időpontnál egy nappal korábban, november 9-én kerül sor a Josy Barthel nemzeti stadionban.

Körülbelül 150-200 fanatikus drukker látogatott volna el a hercegségbe, ám sokan november 10-ére vették meg a repülőjegyüket, a buszjegyüket és foglaltak szállást maguknak.

– Az eredeti időpontban, péntek kora reggel két fapados járat is indul Charleroi-ba, na­gyon sokan megvették már rá a jegyet, és arra a napra vették ki a szabadságukat – nyilatkozta a Borsnak egy névtelenséget kérő szurkoló. – A belga városból busszal mentünk volna a meccs helyszínére, ami eredetileg a fővárostól félórára található Oberkornban lett volna. Én szerencsére a harminc eurós szállásomat és a negyven eurós buszjegyemet még le tudtam mondani, de biztosan vannak olyanok, akik nem. A repülőjegyet mindannyian bukjuk vagy igen drágán módosíthatjuk, amihez semmi kedvünk.

A dühös drukker hozzátette: az MLSZ kérte a rendezőktől, hogy más stadionban legyen a meccs, mert szerette volna elkerülni, hogy egy gyenge eredmény miatt a játékosokat esetleg számon kérjék a drukkerek.

– Helyszín változtatást kértünk, mert az oberkorni stadion nem felel meg a nemzetközi elvárásoknak, többek között biztonságtechnikai szempontból sem megfelelő, mert nincsenek benne szektorok – mondta Szabó Gergő, a válogatott sajtófőnöke. – Tizedikén a nemzeti stadionban koncert van, ezért kellett egy nappal előrébb hozni a meccset. Sajnáljuk, ha ez valakinek kellemetlenséget okoz, de az is gondot jelenthetett volna, hogy az eredeti helyszínen a szabá­lyok szerint csak mintegy száz vendégdrukker vehetett volna jegyet.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.