Kapitánykeresés

„Nem aktuális” – nemet mondott a nemzeti csapat edzői stábjára korábbi válogatott védőnk

„Ha választani lehet, akkor inkább játékosként térnék vissza.”
 
A Magyar Labdarúgó Szövetség keresi a héten távozó Bernd Storck utódját a szövetségi kapitányi posztra. Csányi Sándorék nem sietik el a dolgot, erre utal az is, hogy pénteken a szövetség közölte: a válogatott idei utolsó két meccsén Szélesi Zoltán irányít majd beugróként. Ami a lehetséges jelölteket illeti, a Digi Sportnak az egyik jelölt, a korábbi 41-szeres válogatott védő, Fehér Csaba nyilatkozott.

– Megtisztelő, hogy ilyen illusztris társaságban szerepel a nevem. Úgy gondolom, hogy az én esetemben ez abszolút nem aktuális, mert nem dolgozom edzőként. Ha választani lehet, akkor inkább játékosként térnék vissza. De viccet félretéve, azt, hogy ki legyen, hogy legyen, érinteni kell azt a témát, hogy hiányzik egy sportigazgató a rendszerből, akinek már ez lett volna a feladata, hogy hetekkel, esetleg hónapokkal ezelőtt elkezdjen gondolkodni ilyen irányban egyáltalán, hogy ha egyszer Storck úr nem lesz, akkor ki legyen helyette. Ez a sportigazgató Storck úr volt, úgyhogy meg tudjuk neki bocsátani, hogy nem gondoskodott a saját utódlásáról – fogalmazott Fehér.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.