Női foci

Kizárhatják a magyar válogatott vb-selejtezős ellenfelét

A FIFA elé kerül az ügy, ami a mieink számára is érdekes fordulatokat hozhat.
 
 

Női foci

Kizárhatják a magyar válogatott vb-selejtezős ellenfelét

A FIFA elé kerül az ügy, ami a mieink számára is érdekes fordulatokat hozhat.
 
 
 

Női foci

Kizárhatják a magyar válogatott vb-selejtezős ellenfelét

A FIFA elé kerül az ügy, ami a mieink számára is érdekes fordulatokat hozhat.

Nem játsszák le a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő Dánia és Svédország egymás elleni, göteborgi mérkőzését, mert a vendégek nem tudtak megállapodni a játékosok fizetéséről – írja az MTI.

A Dán Labdarúgó Szövetség (DBU) szerdai bejelentése szerint hiába kínált az eddigi kétmillió dán korona (82 millió forint) helyett 4.6 milliót (190 millió forint) a női csapat versenyeztetésére, ami a fizetések növekedésével is járt volna, a játékosok szakszervezete ezt nem fogadta el, s inkább a sztrájk mellett döntött.

A DBU már tájékoztatta a nemzetközi szövetséget (FIFA), hogy a csapat nem áll ki a pénteki összecsapáson, így azt várja, milyen döntés születik az ügyben, amely akár kizárás is lehet a vb-selejtezőkből.

A felek már fél éve tárgyalnak, hogy az Európa-bajnoki ezüstérmes női válogatott labdarúgói nagyobb jutalmat kapjanak. A futballisták követelésük elérése érdekében szeptemberben nem álltak ki a Hollandia elleni barátságos mérkőzésen, ám ezt követően Gyirmóton 6-1-re legyőzték a magyarokat vb-selejtezőn.

A dán és a svéd válogatott mellett a horvát és az ukrán nemzeti csapat szerepel azonos selejtezőcsoportban a magyar együttessel, amely csütörtökön Horvátországot fogadja Gyirmóton.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.