Vb-selejtező után

Tizenöt éves mélyponton a magyar válogatott

Mérleget vontunk, és megnéztük, hova tehető a Storck-csapat negyvenhárom százalékos mutatója az elmúlt években tükrében.
 
 

Vb-selejtező után

Tizenöt éves mélyponton a magyar válogatott

Mérleget vontunk, és megnéztük, hova tehető a Storck-csapat negyvenhárom százalékos mutatója az elmúlt években tükrében.
 
 
 

Vb-selejtező után

Tizenöt éves mélyponton a magyar válogatott

Mérleget vontunk, és megnéztük, hova tehető a Storck-csapat negyvenhárom százalékos mutatója az elmúlt években tükrében.

A magyar válogatott a 2018-as labdarúgó-világbajnokság selejtezőjéből nem tudta kivívni az oroszországi tornán való indulás jogát.

Bernd Storck csapata a B-csoport harmadik pozícióját szerezte meg, tíz mérkőzésen csupán tizenhárom pontot szerzett. A harmatgyenge teljesítmény 2018-as hátteréről már beszámoltunk: a mostani csoportharmadikok közül tizenhárom megszerzett pontnál senki nem gyűjtött kevesebbet, sőt, a csoportnegyedikek közül is csak – természetesen Feröer mellett – Izrael és Észtország szerepelt gyengébben.

A magyar válogatott négy győzelem mellett egy döntetlent és öt vereséget húzott be, az egyik legnagyobb csalódás pedig a következő: utoljára tíz éve fordult elő, hogy valamely selejtező-sorozatban a kvartett 1-2. helyén végző csapataival szemben (jelen esetben Portugália ás Svájc) egyetlen pontot sem szerez nemzeti csapatunk. Bosszúság ugyanakkor az is, hogy Andorra és Feröer-szigetek otthonában is fájó pontokat hullajtott a Storck-csapat.

A mostani selejtezőben megszerzett tizenhárom pont azt is jelenti, hogy a csapat negyvenhárom százalékos teljesítménnyel zárta a sorozatot. Összeállításunkban megnéztük, hogy az elmúlt 28 évben zárt-e ehhez hasonló gyenge mutatóval a vb-ről lecsúszó magyar csapat.

A lenti számításokból jól látszik, hogy utoljára – csupán a megszerzett pontokat figyelembe véve – a 2002-es selejtezőben szerepelt gyengébben (33%-os mutató) a válogatott. Az abszolút mélypontot az 1994-es vb-selejtezője jelentette, akkor öt pontot szerzett (21%-os mutató) együttesünk és a negyedik helyen zárt.

2018-os vb-selejtező

(csoporthelyezés, győzelem-döntetlen-vereség, pontszám, %-os mutató)

Magyar válogatott: 3. pozíció: 4-1-4 – 13 pont: 43%-os mutató
Szövetségi kapitány: Bernd Storck

2014-es vb-selejtező

Magyar válogatott: 3. pozíció: 5-2-3 – 17 pont: 57%-os mutató
Szövetségi kapitányok: Egervári Sándor, Csábi József

2010-es vb-selejtező

Magyar válogatott: 4. pozíció: 5-1-4 – 16 pont: 53%-os mutató
Szövetségi kapitány: Erwin Koeman

2006-os vb-selejtező

Magyar válogatott: 4. pozíció: 4-2-4 – 14 pont: 47%-os mutató
Szövetségi kapitány: Lothar Matthäus

2002-es vb-selejtező

Magyar válogatott: 5. pozíció: 2-2-4 – 8 pont: 33%-os mutató
Szövetségi kapitányok: Bicskei Bertalan, Gellei Imre

1998-as vb-selejtező

Magyar válogatott: 2. pozíció: 3-3-2 – 12 pont: 50%-os mutató
Szövetségi kapitány: Csank János

1994-es vb-selejtező

Magyar válogatott: 4. pozíció: 2-1-5 – 5 pont: 21%-os mutató
Szövetségi kapitányok: Verebes József, Jenei Imre

1990-es vb-selejtező

Magyar válogatott: 3. pozíció: 2-4-2 – 8 pont: 33%-os mutató
Szövetségi kapitány: Bicskei Bertalan

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.