Élvonal

Akad olyan mutató, ahol az éllovas Videoton csak sereghajtó

Átlagban egy bajnoki fordulóban 650 percnyi játéklehetőséget kapnak a fiatal magyar játékosok.
 
 

Élvonal

Akad olyan mutató, ahol az éllovas Videoton csak sereghajtó

Átlagban egy bajnoki fordulóban 650 percnyi játéklehetőséget kapnak a fiatal magyar játékosok.
 
 
 

Élvonal

Akad olyan mutató, ahol az éllovas Videoton csak sereghajtó

Átlagban egy bajnoki fordulóban 650 percnyi játéklehetőséget kapnak a fiatal magyar játékosok.

Tizenegy fordulón már túl vannak az NB I-es csapatok, a válogatott szünet alatt pedig legújabb összeállításunkban megnéztük, hogy a 2017–2018-as szezonban ezidáig milyen arányban kaptak lehetőséget az U20-as fiatalok. Mint ismert, a mostani versenykiírásban az egyesületek már az 1997. január elseje után született fiatalok pályára küldése esetén részesülhetnek a központi támogatásból.

A mögöttünk hagyott játéknapokon összesen 7236 percet töltöttek pályán a magyar tehetségek, ami átlagot vonva fordulónként 657 percnyi játékidőt jelent – ez igencsak elenyésző szám.

A listán egyébként a Haladás, Vasas, Honvéd nevével fémjelzett trió szerepelt a legjobban – így ezúttal is ők lettek a dobogósok. A legrosszabbul a Puskás Akadémia FC, a Videoton FC és a DVSC hármas áll, náluk valóban nagyítóval kell keresni a fiatalokat...

Ami az egyéni mutatókat illet: Óvári Zsolté (780 perc) az első hely, alig megelőzve Haris Attilát (777 perc), míg harmadik Tóth Máté (718 perc) lett.

Így szerepeltek az NB I első tizenegy fordulójában az 1997. január 1-je után született fiatalok:

Haladás: 1522 perc

Tóth Máté (Haladás, 1998, kilenc mérkőzés) – 718 perc, egy gólpassz Kiss Bence (Haladás, 1999, kilenc mérkőzés) – 628 perc Kiss Tamás (Haladás, 2000, két mérkőzés) – 150 perc Petró Balázs (Haladás, 1997, két mérkőzés) – 26 perc

Vasas: 1472 perc

Szivacski Donát (Vasas, 1997, kilenc mérkőzés) – 579 perc, egy gól Murka Benedek (Vasas, 1997, hat mérkőzés) – 512 perc, három gólpassz Vogyicska Bálint (Vasas, 1998), öt mérkőzés) – 201 perc Kleisz Márk (Vasas, 1998, két mérkőzés) – 180 perc

Budapest Honvéd: 1045 perc

Herjeczki Kristóf (Budapest Honvéd, 1998, hat mérkőzés) – 430 perc, egy gólpassz Banó-Szabó Bence Zoltán (Budapest Honvéd, 1999, öt mérkőzés) – 379 perc Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd, 1998, öt mérkőzés) – 236 perc

Balmazújváros: 867 perc

Haris Attila (Balmazújváros, 1997, kilenc mérkőzés) – 777 perc, egy gól, három gólpassz Bódis István (Balmazújváros, 1997, egy mérkőzés) – 90 perc

DVTK: 804 perc

Óvári Zsolt (DVTK, 1997, tíz mérkőzés) – 780 perc, két gól Kitl Miklós (DVTK, 1997, egy mérkőzés) – 20 perc Ternován Patrik (DVTK, 1997, egy mérkőzés) – 4 perc

Újpest: 585 perc

Szűcs Kristóf (Újpest, 1997, négy mérkőzés) – 315 perc Pávkovics Bence (Újpest, 1997, három mérkőzés) – 270 perc, egy gól

FTC: 401 perc

Csernik Kornél (Ferencváros, 1998, öt mérkőzés) – 341 perc Csonka András (Ferencváros, 2000, egy mérkőzés) – 56 perc Kundrák Norbert (Ferencváros, 1999, egy mérkőzés) – 4 perc

Mezőkövesd: 270 perc

Szalai Attila (Mezőkövesd, 1998, három mérkőzés) – 270 perc

Paksi FC: 208 perc

Zachán Péter (Paks, 1997, három mérkőzés) – 180 perc Fejős Áron (Paks, 1997, két mérkőzés) – 28 perc

Puskás Akadémia FC: 26 perc

Sallai Roland (Puskás Akadémia FC, 1997, egy mérkőzés) – 26 perc

Videoton FC: 25 perc

Szabó Bence (Videoton, 1998, három mérkőzés) – 25 perc, egy gólpassz

DVSC: 11 perc

Csősz Richárd (DVSC, 1997, öt mérkőzés) – 7 perc Bíró Péter (DVSC, 1997, két mérkőzés) – 4 perc
 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.