Külföld

Órák alatt megtalálták az új horvát kapitányt

Zlatko Dalic eddig leginkább az arab világban ért el sikereket.
 
 

Külföld

Órák alatt megtalálták az új horvát kapitányt

Zlatko Dalic eddig leginkább az arab világban ért el sikereket.
 
 
 

Külföld

Órák alatt megtalálták az új horvát kapitányt

Zlatko Dalic eddig leginkább az arab világban ért el sikereket.

Mint korábban beszámoltunk róla, Ante Cacic távozott a horvát válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. A dnevnik.hr megfogalmazása szerint a csapat korábban szinte biztos résztvevője volt a jövő évi oroszországi világbajnokságnak, most viszont, egy fordulóval a vége előtt még a pótselejtező sem garantált. A játék ötlettelen, vérszegény és időnként kétségbeesett volt, az elbocsátás így az egyetlen logikus lépés.

Az új edző, az 50 éves Zlatko Dalic játékosként jugoszláv, majd horvát klubokban szerepelt, edzőként 2005 óta tevékenykedik. Az U21-válogatottnak 2006 és 2011 között másodedzője volt, 2010-től pedig az arab világban vállalt munkát, ahol rendkívül eredményes volt.

A cikk szerzője kijelenti, sokak szerint túlságosan későn történt a váltás, mert a csapat egy mély szakadék szélén áll, de talán még megmenthető. A választás azért is esett Dalicsra, mert az arab évek után neki a válogatott már nem pénzkérdés, márpedig a szövetség nincs a legjobb anyagi helyzetben, és ha a csapat nem jut ki a világbajnokságra, ez tovább romolhat.

Dalic nem csak egy mérkőzésen vezeti a válogatott, hosszú távú megoldás a szövetség számára, persze, Ukrajnában mindenképpen nyerniük kellene.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.