Élvonal

Orosz Pál Európa Liga-sikereket vár a Fraditól

Az FTC vezérigazgatója Nagy Ádám esetleges visszatéréséről is beszélt.
 
 

Élvonal

Orosz Pál Európa Liga-sikereket vár a Fraditól

Az FTC vezérigazgatója Nagy Ádám esetleges visszatéréséről is beszélt.
 
 
 

Élvonal

Orosz Pál Európa Liga-sikereket vár a Fraditól

Az FTC vezérigazgatója Nagy Ádám esetleges visszatéréséről is beszélt.

A Sport TV Mai helyzet című műsorának vendége volt Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója, aki többek között beszélt a keret jelenlegi erősségéről, Nagy Ádám visszatérésének esélyeiről, valamint Thomas Doll vezetőedző melletti kitartásról.

– Jó átigazolási időszakunk volt, jól erősítettük meg a csapat, és bár nem úgy indult a szezon, ahogy szerettük volna, most a helyükre kerültek a dolgok. Olyan játékosok érkeztek, akik hozzá tudnak tenni a teljesítményünkhöz. Kimondott cél, hogy megnyerjük a bajnokságot és a kupát, utóbbit egyedülálló módon sorozatban a negyedik alkalommal – nyilatkozta a zöld-fehér klub vezetője, majd a nemzetközi kupaszereplésre is kitért. – A nagy számok törvénye alapján az a csapat kerül oda többször, amelynek nagyobb a költségvetése, de most is túljutott a selejtezőkön olyan gárda, amelynek kisebb a büdzséje, mint nekünk, ezt ki kell mondani. A jelenlegi játékosállománnyal nem kellene bravúrnak tekinteni az Európa Liga-szereplést. Most van egy olyan keret, amivel elérhető a csoportkör – már ha nem lesz nagyobb mozgás, amit mi nem is tervezünk a következő időszakban.

Orosz Pál a műsorvezetőnő kérdésére beszélt a klub korábbi játékosáról, a jelenleg Bolognában kispadozó Nagy Ádámról, akiről elmondta, mindig szívesen látják, de ő jelenleg a Bologna játékosa, csak a Bolognán múlik, mi a tervük vele. Végül beszélt Thomas Doll vezetőedzőről is, akinek távozását néhány héttel ezelőtt kórusban követelte a Fradi-szurkolók egy része. Orosz megjegyezte, ha pár hete elengedték volna a német trénert, most nem biztos, hogy a második helyen állnának, jelenleg rendben van a csapat teljesítménye.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.