Bajnokok Ligája

BL-döntőt rendez Budapest

Szenzációs hírt kapott a magyar szövetség.
 
 

Bajnokok Ligája

BL-döntőt rendez Budapest

Szenzációs hírt kapott a magyar szövetség.
 
 
 

Bajnokok Ligája

BL-döntőt rendez Budapest

Szenzációs hírt kapott a magyar szövetség.

Az UEFA tájékoztatásának értelmében a 2019-es női Bajnokok Ligája döntőjét Budapesten, a Groupama Arénában rendezik meg. Magyarország még sosem adott otthont UEFA-klubtornadöntőnek. Csányi Sándor szerint a nemzetközi szövetség elismeri és támogatja a női labdarúgás fejlesztéséért tett erőfeszítéseinket – írja az mlsz.hu.

– Végre saját szemünkkel láthatjuk Budapesten, hol tart Európa női klubelitje – nyilatkozta az mlsz.hu-nak a döntés helyszínén, Genfben Csányi Sándor MLSZ-elnök. – Az év legnagyobb női összecsapását rendezzük meg 2019-ben a Groupama Arénában – leszámítva persze a magyar válogatott számomra oly fontos összecsapásait. A BL-döntő segítségével idehaza híveket szerzünk a női futballnak, külföldön pedig újabb rajongókat a magyar főváros számára – fogalmazott az UEFA végrehajtó bizottságának magyar tagja.

Budapest korábban már több jelentős nemzetközi eseménynek otthont adott. 2012-ben 208 ország mintegy 1200 küldöttje tanácskozott a fővárosban a 62. FIFA-kongresszuson, 2014-ben mi rendezhettük az U19-es férfi Európa-bajnokságot, 2016 májusában pedig az UEFA 40. Kongresszusát hozta a nemzetközi szervezet Budapestre. – Az elmúlt években UEFA és FIFA kongresszust is rendeztünk, volt itt U19-es Eb, és készülünk az eddigi legnagyobb hazai vonatkozású futballesemény, a 2020-as Eb négy mérkőzésére is. Az UEFA döntése nemcsak a javuló infrastrukturális helyzetünket igazolta vissza ezzel a határozatával, hanem a női labdarúgás fejlesztéséért tett erőfeszítéseinket is elismerte, támogatta.

Genfben az is eldőlt, hogy a férfiak 2018-2019-es Bajnokok Ligája kiírásának döntőjét az Atlético Madrid új stadionjában, a a Wanda Metropolitanóban rendezik.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.