Neymar feljelentette a Barcelonát

Ha harc, legyen harc, véli a brazil csillag, aki jogi csatát vív korábbi klubjával.
 
 

Neymar feljelentette a Barcelonát

Ha harc, legyen harc, véli a brazil csillag, aki jogi csatát vív korábbi klubjával.
 
 
 

Neymar feljelentette a Barcelonát

Ha harc, legyen harc, véli a brazil csillag, aki jogi csatát vív korábbi klubjával.

Neymar a hűségprémium elmaradt része miatt feljelentette volt klubját, az FC Barcelonát a nemzetközi futballszövetségnél (FIFA). A szervezet csütörtökön megerősítette, hogy „megkapta Neymar Barcelonával szembeni követelését”, az ügyet pedig kivizsgálja.

Spanyol sajtóhírek szerint a PSG-hez igazolt brazil támadó a 26 millió eurós, vagyis 7.9 milliárd forintos fizetésen kívüli hűségprémiumot szeretné megkapni, amelyre a 2016-ban aláírt szerződésre hivatkozva formál igényt, és a Barcelonának július 31-ig kellett volna átutalnia. A Neymar érdekeit képviselő N&N Consultoria menedzseriroda szerint a támadó teljesítette a szerződésben rá vonatkozó feltételeket, így jogosan tart igényt az összegre.

A Barcelona kedden számolt be arról, hogy szerződésszegésért 8.5 millió eurós kártérítést követel Neymartól – írja az MTI. Az együttes visszakéri a hűségprémium már kifizetett részét, illetve azért is kárpótlást vár, mert egy héttel azt követően kapták meg Neymar vételárát, hogy a PSG bemutatta a játékost.

A 25 esztendős brazil támadó augusztus 3-án világcsúcsot jelentő 222 millió euróért (67,6 milliárd forint) vásárolta ki magát élő kontraktusából, majd még aznap este ötéves szerződést írt alá a Paris Saint-Germainnel.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.