Itt a legjobb magyar fiatalok kerete

Az első Eb-selejtező előtt Németország lesz az ellenfél.
 
 

Itt a legjobb magyar fiatalok kerete

Az első Eb-selejtező előtt Németország lesz az ellenfél.
 
 
 

Itt a legjobb magyar fiatalok kerete

Az első Eb-selejtező előtt Németország lesz az ellenfél.

Michael Boris szövetségi edző friss keretében három olyan játékos szerepel, aki már A-válogatottsággal is rendelkezik: Sallai Roland, Vida Máté és Tóth Bence. A német szakember U21-es válogatottja szeptember 5-én Gyirmóton, Málta ellen kezdi meg szereplését a 2019-es korosztályos Európa-bajnokság selejtező sorozatában, de előtte még egy németországi felkészülési mérkőzésen is pályára lép – írja a hazai szövetség honlapja.

2019-ben Olaszország és San Marino közösen rendezi meg az U21-es kontinenstornát, a 12 csapatos döntő egyben a 2020-as olimpia európai kvalifikációs tornája is lesz. A sorozatban az 1996. január 1-je után született labdarúgók vehetnek részt. A mieink a belgákkal, a törökökkel, a svédekkel, a ciprusiakkal és a máltaiakkal együtt kerültek a 6-os számú csoportba, melynek első helyezettje automatikus résztvevője lesz az Eb-döntőnek, a kilenc csoport négy legjobb másodikja pedig rájátszásban szerezheti meg a két maradék helyet. Az Eb-selejtező sorozat márciusban kezdődött meg, csoportunkban eddig egy mérkőzést játszottak le, a belgák hazai pályán a vártnál szorosabb meccsen, 2-1-re legyőzték a mieink első ellenfelét, a máltai válogatottat.

A magyar válogatottra első tétmérkőzése előtt még egy felkészülési összecsapás is vár: szeptember 1-jén 18.00 órakor Padernbornban, a németek ellen lép pályára a csapat. Michael Boris szövetségi edző húsz mezőnyjátékost és három kapust hívott meg a két mérkőzésre készülő keretébe, amely vasárnap kezdi meg a közös munkát.

A keret magja az OTP Bank Ligában szerepel, de három légiós is hazautazik a találkozóra: a lengyel élvonalban szereplő Kecskés Ákos, a portugál Guimaresben futballozó Bíró Bence, valamint a keret legfiatalabb tagja, a 2000-es születésű Szoboszlai Dominik, az osztrák másodosztályú Liefering labdarúgója.

Az U21-es válogatott kerete

Kapusok: Demjén Patrik (MTK), Bukrán Erik (DVTK), Horváth Dániel (Csákvár)
Védők: Lenzsér Bence (Paks), Jancsó András (Haladás), Kecskés Ákos (Termalica Nieciecza – Lengyelország), Tóth Bence (Videoton), Szalai Attila (Mezőkövesd), Spandler Csaba (Puskás Akadémia), Szivacski Donát (Vasas)
Középpályások: Óvári Zsolt (DVTK), Csernik Kornél (Ferencváros), Vida Máté (Vasas), Haris Attila (Balmazújváros), Tóth Máté (Haladás), Katona Máté (MTK), Szoboszlai Dominik (Liefering – Ausztria), Szabó Bence (Videoton)
Támadók: Zsótér Donát (Újpest), Sallai Roland (Puskás Akadémia), Koszta Márk (Mezőkövesd), Bíró Bence (Guimares – Portugália), Makrai Gábor (DVTK)

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.