Anglia

Rekordigazolása repítheti a Tottenhamet

A Spursnél a Chelsea ellen elszenvedett hétvégi vereség ellenére is bizakodóak.
 
 

Anglia

Rekordigazolása repítheti a Tottenhamet

A Spursnél a Chelsea ellen elszenvedett hétvégi vereség ellenére is bizakodóak.
 
 
 

Anglia

Rekordigazolása repítheti a Tottenhamet

A Spursnél a Chelsea ellen elszenvedett hétvégi vereség ellenére is bizakodóak.

Dele Alli, a Tottenham 21 éves középpályása amondó, nem kell elkeseredniük idénybeli első vereségük után, ettől függetlenül nagyon jól sikerülhet ez az év a csapatnak.

A válogatott irányító optimizmusát elsősorban az erősödő csapat támogatja.

Múlt héten a Spursnél hivatalosan is bejelentették, hogy klubrekordot jelentő összegért, 40 millió fontért szerződteték az Ajax kolumbiai játékosát, Davinson Sánchezt.

– Ezt nagyon pozitív fejleménynek tartom, eddig is erősek voltunk, de ha a vezetőség úgy gondolja, hogy van még, aki segíteni tud, az nekünk csak jót tehet – mondta Alli, aki az angol válogatottal a tavalyi Eb-t is megjárta.

– A versenyhelyzet mindig előreviheti a csapatot, mert mindenkinek meg komolyan meg kell küzdenie a helyéért. Ha mindenki megpróbálja a tőle telhető legtöbbet hozni, csak jól járhatunk – beszélt magabiztosan a fiatal játékos.

Alli a tegnapi meccsről is elmondta a véleményét. Mint ismert, a Tottenham első mérkőzése volt ez a Wembleyben, ahova azért kényszerült, mert a klub hamarosan vadonatúj stadiont kap.

– Nem játszottunk rosszul, de vannak apró hibák, amiket ki kell javítanunk. Többen arról beszélnek, hogy biztos a White Hart Lane hiánya okozta a vereséget, de bizton állíthatom, ennek semmi köze a teljesítményünkhöz. A tegnapi meccs egyszerűen nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, ez okozta a vereséget – mondta.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.