Legalább félévre kidőlt a Vasas alapembere

Súlyos térdsérülést szenvedett a DVSC elleni bajnokin.
 
 

Legalább félévre kidőlt a Vasas alapembere

Súlyos térdsérülést szenvedett a DVSC elleni bajnokin.
 
 
 

Legalább félévre kidőlt a Vasas alapembere

Súlyos térdsérülést szenvedett a DVSC elleni bajnokin.

A DVSC elleni bajnokin keresztszalag-szakadást szenvedett a bal térdében a Vasas 19 éves szélsője, Murka Benedek. Az utánpótlás-válogatott játékosa legalább félév kihagyás vár.

- A diagnózis már a helyszínen eléggé egyértelműnek tűnt, amit az MRI vizsgálat megerősített. Azt gondolom, ez még a 4-1-es vereségnél is nagyobb veszteség csapatunk számára. Már a hét elején – várhatóan kedden - megműtöm Murka Benedek szalagját. Nagyjából az ilyenkor szokásos több hónapos gyógyulási, rehabilitációs menetrendre számíthatunk fiatal csatárunk esetében is - mondta a klubhonlapnak Dr. Lejkó Dezső csapatorvos.

Mint ismeretes, augusztus 18-án, pénteken, a Debrecen elleni találkozó 62. percében az ellenfél 16-os vonalánál, egy Loki játékos lába elérte Murka lábát, amitől a játékos elvesztette egyensúlyát és ráesett a térdére, ami olyan szerencsétlenül alakult, hogy bekövetkezett a szalagszakadás. Iványi Zoltán játékvezető nem ítélt szabálytalanságot, a játékot továbbengedte.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.