NB II: számolni kell a Budaörssel, hatot rúgtak a mai edzőmeccsen

 
 

NB II: számolni kell a Budaörssel, hatot rúgtak a mai edzőmeccsen

 
 
 

NB II: számolni kell a Budaörssel, hatot rúgtak a mai edzőmeccsen

Ugyan Koós Gábor két góljával, majd Pál Szabolcsnak adott gólpasszával fél óra játék után 3–0-ra vezetett az Érdi VSE az NB II-es Budaörs ellen, ám a szünet előtt szépített Bognár György csapata, a második félidőben pedig átvette a kezdeményezést és meg is fordította a meccset, végül 6–4-re győzött.

Remekül indult a mérkőzés érdi szempontból. A hatodik percben Balázsovics Máté jobb oldali beadására érkezett a hosszún Koós Gábor, aki néhány méterről nem hibázott. Ezt követően Koós a 22. percben pedig egy leheletfinom csel után lőtt üresen középről a hosszúba (2–0). Alig néhány percre rá, a 29.-ben Kárász Krisztián saját térfelén egy bedobásból indította Koóst, akinek beadását Pál Szabolcs lőtte a rövidbe. A 41. percben egy baloldali szöglet után Horváth Roland szépített, aki a kapu hosszú oldalába fejelt.

A szünet után mindkét szakvezető felforgatta csapatát. A Budaörs átvette a kezdeményezést a szakadó esőben, majd Pethő Bence hozta közelebb övéit, amikor közelről lőtte ki a rövid felsőt a 61. percben. Öt perccel később egyenlítettek is a vendégek, amikor Bakos lövésébe Hegedűs Norbert ért bele szerencsétlenül, Borek pedig nem tudott védeni (3–3).

Ezt követően az utolsó tíz percben még négy gól született. Horváth Roland a 82.-ben, a 85.-ben Czvitkovics Péter pedig a 88.-ban talált az érdi kapuba. Az utolsó percben még Németh Gábor szépített, de a tízgólos mérkőzést a Budaörs nyerte 6–4-re.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.