Élvonal

NB I: Tóth Bence szerint jól sült el a kiállítása

A teljes második félidőt emberhátrányban töltötte a Mezőkövesd.
 
A Mezőkövesd a hosszabbítás perceiben szerzett góllal 2-1-re győzött a Debrecen vendégeként az élvonal szombati nyitányán. A borsodiak Tóth Bence piros lapja miatt a teljes második félidőt emberhátrányban töltötték.

A középpályás a klub honlapján elismerte, hogy jogosnak mondható a kiállítása.

„Az első figyelmeztetésem egy taktikai szabálytalanság volt, így utólag nem kellett volna, a második pedig egy szerencsétlen dolog volt – nyilatkozta Tóth Bence. ‒ Sajnálom, hogy nehéz helyzetbe hoztam a csapatot, de jólesett, hogy a társak elmondásuk szerint értem is küzdöttek. Nem jött jókor a piros lap, mert úgy érzem, addig jól ment a játék. Végig mi uraltuk a meccset, gyorsabbak voltunk, jobb erőnléttel rendelkeztünk, mint a hazaiak. Lehet, hogy fura, amit mondok, de így utólag azt mondom, jól sült el a kiállításom, mert ez a győzelem még jobban összekovácsolja az eddig is igen erős csapategységet. Köszönöm a csapatnak, hogy értem is küzdöttek!”

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.