Háttér

Korábbi válogatott védő csatlakozott a Videotonhoz

Tímár Krisztián a második csapat edzője lesz.
 
 

Háttér

Korábbi válogatott védő csatlakozott a Videotonhoz

Tímár Krisztián a második csapat edzője lesz.
 
 
 

Háttér

Korábbi válogatott védő csatlakozott a Videotonhoz

Tímár Krisztián a második csapat edzője lesz.

Elkezdte a felkészülést a Videoton FC II. is a következő szezonra. A szakmai stábban több változás is történt a nyáron. A magyar válogatottban négyszer pályára lépő Tímár Krisztián felel majd a második csapat szakmai munkájáért, segítői pedig Toldi Gábor pályaedző és Milinte Árpád kapusedző lesznek – írta meg a klub honlapja.

– Keressük azokat a Vidi-kötődéssel is rendelkező ambiciózus fiatal szakembereket, akik átérzik, hogy mit jelent a Videoton FC-nél dolgozni, és folyamatosan fejlődni szeretnének, akárcsak maga a klub. Sok pozitív változás volt az elmúlt két évben az utánpótlásban, ezt szeretnénk folytatni. Az NB III-ban szereplő Vidi II. ugyan már a nagycsapat előszobája, de mégis közel van az U19-hez és az U17-hez is. Az a cél, hogy a Vidi II. megfelelő átmenet legyen a tehetséges fiataloknak az utánpótlás és a felnőtt között. Toldi Gábor az utánpótlás-csapatainknál már bizonyított, Tímár Krisztián pedig több lehetőség közül választotta a Vidit. Krisztián komoly karriert tudhat maga mögött, mint labdarúgó, emellett egy nagyon jó karakter, tehetséges edzőnek tartjuk. Olyan személyiségjegyekkel rendelkezik, amelyre nagy igény van a magyar futballban – mondta új edzőkről a sportigazgató, Kovács Zoltán.

– Rendkívül gyorsan sikerült Kovács Zoltán sportigazgatóval közös nevezőre jutnunk, és nagy örömmel tértem vissza a Vidibe, ahol annak idején kezdetét vette az élvonalbeli pályafutásom. A célkitűzés egyértelmű, minél több fiatal játékost fel kell készítenünk a felnőtt, profi futballra. Mindenképp nagy előny, hogy többéves nemzetközi játékosmúlttal rendelkezem, az Angliában megszerzett tapasztalatokat remélhetőleg sikerül majd átadnom a mai fiataloknak. A játékügyességet és a játékszemléletet tartom a labdarúgás legfontosabb elemének. Nagyon jó körülmények között dolgozhatunk, a klubvezetés részéről mindent megkapunk annak érdekében, hogy eredményes munkát tudjunk végezni – nyilatkozta honlapunknak Tímár Krisztián.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.