Európa Liga

A továbbjutásra hajt a Fradi Európa Liga-ellenfele

Alexandru Curteian lát még esélyt a magyar rivális legalább kétgólos legyőzésére.
 
 

Európa Liga

A továbbjutásra hajt a Fradi Európa Liga-ellenfele

Alexandru Curteian lát még esélyt a magyar rivális legalább kétgólos legyőzésére.
 
 
 

Európa Liga

A továbbjutásra hajt a Fradi Európa Liga-ellenfele

Alexandru Curteian lát még esélyt a magyar rivális legalább kétgólos legyőzésére.

A Ferencvárosi TC szerdán elutazott Lettországba, ahol csütörtökön az Európa Liga-selejtező első körében lép pályára a Jelgava ellen – jelezte az FTC hivatalos honlapja.

A nemzetközi párharcokban megszokott módon a találkozó előtti napon mindkét együttes a mérkőzés helyszínén készülhetett. A Zemgale Olimpiai Centrum barátságos pályája éppen a hazaiak edzése előtt kapott karbantartó locsolást az égből, aminek talán csak a futballpálya mellett versenyző BMX-esek nem örültek.

A csütörtöki visszavágót a Ferencváros 2-0-s előnyből várja, a lettek azonban a hátrány ellenére is bíznak a sikerben.

– Amíg egyetlen százalék esély is van a továbbjutásra, azt megpróbáljuk megragadni – mondta a gyakorlás előtt Alexandru Curteian, a Jelgava moldáv vezetőedzője. – Magyarországon nem tudtunk úgy támadni, ahogy szerettünk volna, de biztos vagyok benne, hogy hazai pályán jobb teljesítményre leszünk képesek.

A Jelgava az első mérkőzésen négy sárga lapot is begyűjtött, de Curteian szerint együttese nem küzdött sportszerűtlenül.

– A futballban benne vannak a szabálytalanságok, még a sárga lapok is. Európában minden csapat igyekszik elrontani az ellenfél játékát – mondta a moldáv edző, aki az 1998–1999-es szezonban Hamburgban együtt játszott a Fradit irányító Thomas Doll-lal. – Mindig jó régi ismerőssel találkozni, de nem hiszem, hogy sok időnk lesz nosztalgiázni. Most mindkettőnk számára a saját együttesünk eredményessége a legfontosabb.

A Ferencváros a hazaiak után készülhet majd a Zemgalében, míg a két együttes mérkőzése csütörtökön, magyar idő szerint 17.30-kor kezdődik Jelgavában.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.