Élvonal

Profi szerződést kapott a DVTK fiatalja

Tucsa Róbert aláírt.
 
 

Élvonal

Profi szerződést kapott a DVTK fiatalja

Tucsa Róbert aláírt.
 
 
 

Élvonal

Profi szerződést kapott a DVTK fiatalja

Tucsa Róbert aláírt.

Tucsa Róbert Diósgyőrben kezdett focizni, és végigjárta a korosztályos csapatokat, meghívót kapott az utánpótlás válogatottba is. Tizenöt évesen engedett az MTK csábításának, de egy féléves kitérőt követően hazatért. Az előző bajnokságban a DVTK tartalékcsapatának alapemberévé nőtte ki magát, és bemutatkozott az OTP Bank Ligában is – írja a DVTK honlapja.

– Nagy álmom teljesült, hogy megkaptam életem első profi szerződését Diósgyőrben, mindig erre vágytam – mondta Tucsa Róbert. – Köszönöm szépen a klubnak a lehetőséget, köszönöm Bódog Tamásnak, hogy lát bennem fantáziát, és természetesen köszönöm az összes eddigi edzőmnek és a családomnak, mert nélkülük nem jutottam volna el idáig. A következő bajnokságban igyekszem meghálálni a bizalmat, és szeretnék minél többet játszani az OTP Bank Ligában.

– Robi egy tehetséges, saját nevelésű fiatal játékos, aki a következő években nagy segítségére lehet a DVTK-nak – nyilatkozta Bódog Tamás szakmai igazgató. – Természetesen minden területen fejlődnie kell, de a hozzáállását és a képességeit ismerve biztos vagyok, hogy fejlődni is fog. Ő a jövő embere.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.