Teremlabdarúgás

Futsal: újabb spanyol vezetőedző a magyar élvonalban

A Berettyóújfalu mutatta be új trénerét.
 
 

Teremlabdarúgás

Futsal: újabb spanyol vezetőedző a magyar élvonalban

A Berettyóújfalu mutatta be új trénerét.
 
 
 

Teremlabdarúgás

Futsal: újabb spanyol vezetőedző a magyar élvonalban

A Berettyóújfalu mutatta be új trénerét.

Az MVFC Berettyóújfalu új vezetőedzője 2017. augusztus 1-től a spanyol Sergio Mullor Cabrera lesz az elkövetkezendő három évben – írja a futsalcsapat hivatalos honlapja.

A 35 éves szakember Almeriában született, igen hamar az edzői hivatás mellett döntött, és fiatal kora ellenére már nagy tapasztalattal rendelkezik trénerként. Egészen 2015-ig a spanyol első- és másodosztályban dolgozott, 29 évesen debütálhatott vezetőedzőként az első osztályban, akkor nevezték ki a Marfil Santa Colomna élére. 2015 és 2017 között a katari válogatott másodedzőjeként dolgozott a portugál Tiago Polido mellett. Az edzői szakmát folyamatosan tanulja, a legmagasabb szintű spanyol edzői végzettséggel rendelkezik. Naprakész tudását nemcsak hallgatóként fejleszti különböző továbbképzéseken, de előadóként is szerepelt már többek között José Venancio Lopez, Fede Vidal vagy a magyar szövetségi kapitány, Sito Rivera mellett.

Edzőként a kemény munkában hisz, a csapatmunka, a csapategység kialakítása fontos számára. Szeret fiatalokkal dolgozni és meg is adja nekik a lehetőséget a bizonyításra. Sergio a családjával érkezik Magyarországra, felesége mellett hatéves kislánya és kétéves kisfia is vele tart.

Az új vezetőedző első gondolatai az új munkájáról:

– Örülök, hogy Berettyóújfaluból megkerestek és hogy itt dolgozhatok a jövőben, nagyszerű lehetőség ez arra is, hogy megismerkedjek egy új futsal közeggel, kultúrával. A bajnokság kiegyensúlyozott, a Győr ugyan kimagaslik, de keményen dolgozunk majd, hogy utolérhessük őket. Nem szabad elfelejteni például a Dunaújvárost sem, akik szintén nagyszerűen szerepelnek és jövőre folytathatják ezt a jó szereplést. Ami fontos számomra, számunkra, hogy keményen dolgozzunk és napról napra fejlődhessünk minden értelemben. Szeretek fiatal játékosokkal dolgozni, hiszen ők jelentik a klub jövőjét, a jövőbeli sikereket. Nekem és a családomnak is érdekes kihívás lesz Magyarország, izgatottak vagyunk és azt gondoljuk, hogy nagyszerű lehetőség előtt állunk – nyilatkozta Sergio Mullor Cabrera.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.