Harmadosztály

Megvan a jövő évi NB III-as bajnokság mezőnye

Negyvenhat csapat nevezését fogadta el a Magyar Labdarúgó Szövetség.
 
 

Harmadosztály

Megvan a jövő évi NB III-as bajnokság mezőnye

Negyvenhat csapat nevezését fogadta el a Magyar Labdarúgó Szövetség.
 
 
 

Harmadosztály

Megvan a jövő évi NB III-as bajnokság mezőnye

Negyvenhat csapat nevezését fogadta el a Magyar Labdarúgó Szövetség.

Az elmúlt szezonban szerepelt 54 csapat (háromszor 18) helyett az előttünk álló évadban csupán 48 együttessel (háromszor 16) szeretné megrendezni az MLSZ az NB III-as bajnokságot. Bár a mezőny teljes lenne, a versenybizottság egyelőre csupán 46 csapat nevezését fogadta el.

Azt már korábban megírtuk, hogy a klub döntése értelmében az FTC II. megszűnt, az pedig tegnap derült ki, hogy a Szigetszentmiklós is visszalép, és csak a megyei I. osztályba nevez. Arról egyelőre nincs hivatalos hír, hogy mi lesz a fennmaradó két hely sorsa, mindenesetre az osztályozón alulmaradó Balassagyarmati VSE úgy készül, hogy mégis felkerülhet a harmadosztályba.

A Rangado.hu információi szerint is örülhetnek a balassagyarmatiak, mert a Körmend, mint legjobb fel nem jutó csapat nem vállalja a szereplést, így mint legjobb kieső a Videoton II. bennmaradt, a Balassagyarmat pedig mint második legjobb fel nem jutó csapat ott lesz a mezőnyben.

A versenybizottság az alábbi csapatok
NB III-as indulási kérelmét fogadta el:

III. ker. TVE
Andráshida SC
BKV 2013 Futball Kft.
Cigándi Futball Club Kft.
Csepel FC Sportszolgáltató Kft.
Csornai SE
Debreceni Egyetem AC
Diósgyőr FC Kft.
Dunaharaszti MTK
Dunaújváros PASE Kft.
Érd Városi SE
ESMTK LE Kft.
FC Ajka Kft.
FC Dabas SE
FC Tiszaújváros
Füzesgyarmati SK
Gold-Sport Szolgáltató Kft. (Kozármisleny)
Gyirmót FC Kft.
Gyöngyösi Atlétikai Klub
Hódmezővásárhelyi FC
Honvéd FC Kft.
Községi Sportegyesület Iváncsa
Jászberényi FC
Kaposvári Labdarúgó Kft.
M-Foci Nonprofit Kft. (Makó)
Monori SE
Mórahalom VSE
MTK Budapest Labdarúgó Zrt.
Nyírbátori FC SE
Paksi FC Kft.
Pápai Perutz FC
Pécsi Sport Nonprofit Zrt.
Pénzügyőr SE
Puskás FC Kft.
Putnok FC Kft.
Rákosmenti Községi SK
STC Futball Kft. (Salgótarján)
THSE Szabadkikötő SE
Szekszárdi UFC
Szentlőrinci SE
SZEOL SC Kft.
Tállya Községi SK
Tiszafüredi VSE
Tiszakécske Városi SE
Vecsési FC
Veszprémi Labdarúgó és Sportszervező Kft.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.