Másodosztály

Balajcza: Akiknek volt véleménye, távozniuk kellett Újpestről

A Siófok új igazolása mindig újpestinek vallja majd magát.
 
Balajcza Szabolcs 301 mérkőzésen védte az Újpest kapuját, ám a klub vezetősége tizenegy év után nem tartott igényt a játékosra. A lila-fehérek egymás után engedik el korábbi meghatározó labdarúgóikat, akik ennek ellenére is Újpest-érzelműek maradnak – írja az M4 Sport, ahol a rutinos hálóőr így nyilatkozott.

– Nem férek bele a koncepcióba ennyi idősen már. Viszont Balogh Balázs elküldése nem ezen koncepció, hiszen Balázs csupán 26 éves. Végig kell menni a neveken, mint például Kabát Péter, Dusan Vasiljevic, Suljic Asmir vagy Balajcza Szabolcs. Azoknak az embereknek, akiknek talán volt egy kis véleményük, nekik kellett eljönni Újpestről. Beszéltem már Kabát Péterrel és Balogh Balázzsal is, mi mindig újpestiek maradunk, ugyanakkor meglátásom szerint nagyon sok mindennek kell változnia ahhoz, hogy ezek az emberek egyszer visszatérjenek a klubhoz – így a kapus, akinek életében új fejezet nyílt, hiszen az NB II-es Siófoknál folytatja pályafutását, ahol hosszú távon számítanak rá.

A teljes beszélgetés ITT érhető el.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.