Másodosztály

NB II: tíz távozót jelentett be a Szolnok – egy igazolás is van már

Emellett sokan próbajátékon szerepelnek.
 
 

Másodosztály

NB II: tíz távozót jelentett be a Szolnok – egy igazolás is van már

Emellett sokan próbajátékon szerepelnek.
 
 
 

Másodosztály

NB II: tíz távozót jelentett be a Szolnok – egy igazolás is van már

Emellett sokan próbajátékon szerepelnek.

Nem egészen három hét pihenő után hétfő délután újra edzést vezényelt labdarúgóinknak a Szlnoki MÁV FC szakmai stábja. Az Antal Gábor, Balogh Pál edzőpáros első foglalkozásán már nem vettek részt a kölcsönben lévő játékosok, ők egytől egyig visszatértek a korábbi csapatukhoz: Berdó Péter (DVSC), Csirmaz István (Mezőkövesd), Pintér Norbert (Balmazújváros), Török Milán (Szombathelyi Haladás). Rajtuk kívül távozott Dedics Alex, Hajba Tamás, Kovács Olivér, Molnár-Farkas Tamás (Kisvárda), Pantovic Nikola és Rokszin Ádám (ETO FC Győr) – írja a klub honlapja.

Jövőre is az NB II-es szolnokiaknál szerepel Balogh Miklós, Gazsi Tamás, Kenderes Zoltán, Olasz Dénes, Papp Szilárd, Tóth Balázs és Tóth László. Az első kerethez tartozó négy fiatal (Csáki Kálmán, Földi Marcell, Horgosi Donát, Kánya Norbert) mellett további utánpótláskorú labdarúgók is a kerettel készülnek, igyekeznek bizonyítani, hogy a felnőttek között is lehet rájuk számítani. Aláírta szerződését az első új játékos is, Katona György Szolnokon folytatja pályafutását. A 29 éves középpályás legutóbb a Cigánd SE-ben játszott, de volt a Nyíregyháza Spartacus és a Kaposvári Rákóczi játékosa is.

Mivel közel egy csapatra való játékos folytatja máshol pályafutását, így több próbázó is érkezett. Sorsuk a héten, illetve a jövő héten dőlhet el.

Az első felkészülési mérkőzést július 5-én játssza a csapat, ekkor a szintén NB II-es Ceglédet látja vendégül a Tiszaligeti Stadionban.

A Szolnok felkészülési programja

Felkészülés kezdete: június 26. hétfő
Július 5. szerda, 18 óra, Szolnok: Ceglédi VSE
Július 8. szombat, 11 óra: Cigánd SE
Július 11. kedd, 18 óra: Tiszafüredi VSE
Július 13. csütörtök, 18 óra: Szigetszentmiklósi TK
Július 15. szombat, 11 óra, Békéscsaba: Békéscsaba 1912 Előre
Július 22. szombat, 11 óra: Szeged 2011-Grosics Akadémia

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.