Élvonal

Mesterhármast lőtt a Bajnokok Ligájában, most leigazolta a Fradi

Rui Pedro a bolgár rekordbajnoktól érkezett.
 
 

Élvonal

Mesterhármast lőtt a Bajnokok Ligájában, most leigazolta a Fradi

Rui Pedro a bolgár rekordbajnoktól érkezett.
 
 
 

Élvonal

Mesterhármast lőtt a Bajnokok Ligájában, most leigazolta a Fradi

Rui Pedro a bolgár rekordbajnoktól érkezett.

Priskin Tamás, Fernando Gorriarán, Bőle Lukács és Otigba Kenneth után újabb játékossal bővült a Ferencváros kerete: a 29 éves portugál játékos, Rui Pedro a 2017-2018-as idényben a zöld-fehéreket erősíti – olvasható a klub hivatalos honlapján.

Rui Pedro Couto Ramalho 2001-ben 13 évesen került Portugália egyik legsikeresebb klubjához, az FC Portóhoz. A támadó középpályás rendszeres tagja volt a portugál utánpótlás-válogatottaknak, 2007-ben pedig már a Porto első csapatának keretében találta magát. A rendszeres játéklehetőség érdekében többször is kölcsönadták. A Gil Vicentében, majd a Leixoesben is nyolc bajnoki gólt szerzett egy-egy idény alatt, majd 2011-ben Kolozsvárra igazolt.

A CFR Cluj csapatában Rui Pedro fokozatosan vált egyre fontosabb láncszemmé. Két fordulóval a rendkívül szoros bajnokság vége előtt a Mioveni ellen három gólpasszt osztott ki, a kolozsváriak pedig az idény végén bajnoki címet ünnepelhettek.

A következő idényben Rui Pedro a Bajnokok Ligájában szerepelhetett a kolozsvári csapattal, a Sporting Braga elleni hazai csoportmeccsen pedig mesterhármast lőtt. Az utolsó fordulóban Rui Pedróék legyőzték a Manchester Unitedet is, ám így is a csoport harmadik helyére szorult, tavasszal pedig az Európa Ligában az Inter ellen nem volt esélye a Clujnak.

A bajnokságban Rui Pedro 7 gólja ellenére a csapat csak a középmezőnyben végzett, a Román Kupában viszont döntőt játszhatott.

Rui Pedro három Kolozsváron töltött idény után hazatért, az Academica Coimbra játékosa lett. Két év alatt kilenc gólig és hat gólpasszig jutott fekete-fehérben, majd a bolgár rekordbajnok CSZKA Szófiába igazolt, amellyel második helyen végzett a pontvadászatban.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.