Háttér

Megállapodott az Újpest FC és az UTE, mégsem biztos még, hogy a Megyeri úton játszhat a csapat

 
 

Háttér

Megállapodott az Újpest FC és az UTE, mégsem biztos még, hogy a Megyeri úton játszhat a csapat

 
 
 

Háttér

Megállapodott az Újpest FC és az UTE, mégsem biztos még, hogy a Megyeri úton játszhat a csapat

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC hosszú távú stadionbérlési megállapodást kötött az UTE-val a Szusza Ferenc Stadionra. Gyarmati Eszter, az Újpest FC ügyvezető igazgatója a futballklub honlapján hétfőn jelentette be, hogy sikeres tárgyalássorozaton vannak túl Őze Istvánnal, az UTE első emberével.

– Örömmel tájékoztatjuk a szurkolóinkat, hogy az UTE-val történt megállapodás értelmében, ha és amennyiben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, mint az állami tulajdonban levő stadion vagyonkezelője engedélyezi, 25 éven keresztül játszhatjuk a hazai összecsapásainkat az egyetlen otthonunkban, a Szusza Ferenc Stadionban – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy ez mindkét fél számára kielégítő megoldás.

Mindez ugyanakkor még nem jelenti automatikusan azt, hogy a lila-fehér együttes a Megyeri úton szerepelhet majd pályaválasztóként az OTP Bank Liga 2017/2018-as szezonjában, mivel a Szusza Ferenc Stadion nem rendelkezik a következő szezontól kötelezően előírt pályafűtő berendezéssel.

Gyarmati Eszter május elején arról számolt be, hogy a következő idényre szóló licenckérelemben a klub kénytelen volt Szolnokot megadni mint lehetséges hazai pályát. Ugyanakkor bíznak benne, hogy kapnak engedélyt az MLSZ-től a Szusza Ferenc Stadionra.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.