Külföld

Serie A: keresztülbiciklizte Olaszországot a boldog edző

A Crotone szakvezetője, Davide Nicola benntartotta csapatát, majd teljesítette az ígéretét.
 
Az olasz Crotone vezetőedzője, Davide Nicola megfogadta, ha csapata bennmarad az élvonalban, kerékpárral teszi meg a szülővárosáig, Torinóig tartó 1300 kilométeres utat.

Klubja az első idényét töltötte a Serie A-ban, és szinte végig biztos kiesőnek tűnt. A 29. forduló után mindössze 14 pontja volt, az utolsó kilenc mérkőzéséből azonban hatot megnyert, így 34 ponttal zárt és bennmaradt.

A 44 éves Nicolának kilenc nap kellett, hogy a déli Calabria régióból Torinóba érjen két keréken.

„Még mindig nem érzek különösebb fájdalmat. Az a legfontosabb számomra, hogy megvalósítottam a célomat. Megtartottam az ígéretemet, és sok ember segítségével felhívtuk a figyelmet az utak biztonságának kérdésére” – nyilatkozta az edző.

Nicolának azért kiemeltem fontos a közlekedésbiztonság, mert a fia 14 éves korában meghalt három esztendővel ezelőtt, amikor egy autóbusz eltalálta a kerékpárja hátsó kerekét – írja a The Guardian.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.