Élvonal

Olaszországi légiósunk hazatért, a DVTK-hoz írt alá

Megvan a Diósgyőr első igazolása is.
 
 

Élvonal

Olaszországi légiósunk hazatért, a DVTK-hoz írt alá

Megvan a Diósgyőr első igazolása is.
 
 
 

Élvonal

Olaszországi légiósunk hazatért, a DVTK-hoz írt alá

Megvan a Diósgyőr első igazolása is.

Fiatal bal oldali védőt, szélsőt igazol a Diósgyőri VTK Olaszországból. Forgács Dávid az U20-as világbajnokságon gólt is szerzett a magyar válogatottban, a Pisa színeiben pedig feljutott a Serie B-be. A következő idénytől a DVTK-t erősíti – írja a miskolciak honlapja.

Forgács Dávid Szegeden született, és ott is tanulta a labdarúgás alapjait. Tehetségére a Tisza Volán túrája során Olaszországban is felfigyeltek, 15 évesen leigazolta az élvonalbeli Atalanta. Az utánpótlásban végigjárta a korosztályokat, a felnőttek között viszont már egy másik kék-fekete klub, a Gennaro Gattuso által edzett Pisa színeiben mutatkozott be. Az év végén feljutottak a Serie B-be, ő viszont kölcsönszerződésének lejárta után visszatért Bergamóba, de nem maradt ott, mert játékjogát az Anconának értékesítették. Forgács Dávid számára annak ellenére sikeresnek nevezhető az elmúlt idény - minden sorozatot egybevéve összesen 30 mérkőzésen lépett pályára -, hogy a pénzügyi és sportszakmai nehézségekkel küszködő Ancona a végén búcsúzott a harmadosztályból.

A korosztályos válogatottak szövetségi edzői folyamatosan szemmel tartották Forgács Dávid fejlődését, és hívták a nemzeti csapatba. Részese volt a Bernd Storck vezette U20-as válogatott sikeres új-zélandi világbajnoki szereplésének (Észak-Korea ellen gólt is szerzett), ahol a későbbi ezüstérmes Brazília emberelőnyben is csak nehezen verte a magyar válogatottat a csoportban, majd a nyolcaddöntőben a későbbi győztes Szerbia egy utolsó perces góllal harcolta ki a hosszabbítást, és utána a ráadásban a továbbjutást.

Az előző évben az U21-es válogatottban rendszeres játéklehetőséget kapott az Európa-bajnoki selejtezőkön.

– Már korábban is hívott a DVTK, de akkor még élő szerződésem volt Olaszországban, most viszont szabadon igazolhatóként el tudtam fogadni az ajánlatot – mondta el Forgács Dávid. – Bódog Tamás határozottsága, eltökéltsége meggyőző volt számomra, ezen kívül nagy motivációt jelentett számomra a meglévő és az alakuló infrastruktúra, valamint a szurkolók lelkesedése. Korábban is követtem a magyarországi eseményeket, de miután elkezdett érdeklődni utánam a DVTK, fokozottan figyeltem, hogyan szerepel a klub. Szeretném, hogy a következő idényben is izgalmas legyen a DVTK számára a bajnokság hajrája, azonban bízom benne, hogy más célokért harcolunk majd.

– Egy olyan, egykori korosztályos válogatott játékjogát sikerült megszerezni, aki a bal oldalon több poszton is képes meghatározó teljesítményt nyújtani – nyilatkozta Benczés Miklós sportigazgató. – Gyorsaságát, és támadó felfogását védőként is jól tudja kamatoztatni, de szélsőként is bevethető. Régóta figyelemmel kísérjük a pályafutását, tavaly személyesen is tárgyaltunk. Fellépésével meggyőzött, hogy komoly fiatalemberről van szó, azonban akkori klubja túl magas kivásárlási összeget határozott meg. Idén nyáron ez az akadály elhárult, és bár több hazai klub is csábította, nagy örömünkre minket választott. Sok sikert kívánok neki a DVTK-nál!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.