Három érkezőt jelentett be a Puskás Akadémia

Poór Patrik mellett Jonathan Heris, Balogh Balázs is Felcsútra szerződött.
 
 

Három érkezőt jelentett be a Puskás Akadémia

Poór Patrik mellett Jonathan Heris, Balogh Balázs is Felcsútra szerződött.
 
 
 

Három érkezőt jelentett be a Puskás Akadémia

Poór Patrik mellett Jonathan Heris, Balogh Balázs is Felcsútra szerződött.

Ahogyan a Rangadó.hu elsőként jelezte: Jonathan Heris és Balogh Balázs is a Puskás Akadémia csapatához szerződött. A klub hivatalos honlapján jelentette be az újpesti játékosok átigazolását, csak úgy, mint Poór Patrik szerződtetését.

Poór Patrik 2007 augusztusában a Győri ETO-tól került az MTK-hoz, ahonnan 2009 júliusában kikölcsönözte a Liverpool. Az angol együttestől 2011-ben tért vissza a kék-fehérekhez. A jobbhátvéd és a centerhalf posztján egyaránt otthonosan mozgó bekk az elmúlt szezonban a Hungária körútiak mind a 33 bajnokiján kezdőként lépett pályára, s mindössze egyszer cserélték le, akkor 75 perc után. A 23 éves Poór hároméves szerződést kötött.

Poórhoz hasonlóan hároméves kontraktust írt alá Jonathan Heris, aki 2014 óta Újpesten futballozott. A 26 éves, 188 centiméter magas Heris 24 bajnoki találkozón játszott az első osztályban a magunk mögött hagyott szezonban, a Paks és a Vasas kapuját vette be.

Szintén Újpestről és szintén három esztendőre érkezik Pintér Attila csapatához Balogh Balázs. A Goldball FC-ben, majd a Ferencvárosban nevelkedett 27 éves középpályás a zöld-fehérektől került 2008 nyarán az olasz Empolihoz, onnan pedig a Leccéhez, ahonnan a Megyeri útiak szerezték meg. Balogh az elmúlt szezonban 26 mérkőzésen szerepelt az NB I-ben, ezeken a találkozókon négy gólt szerzett és hat gólpasszt osztott ki.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.