Arendal - Bodö/Glimt

 
 

Arendal - Bodö/Glimt

 
 
 

Arendal - Bodö/Glimt

03712 Labdarúgás, Norvég 2. Arendal - Bodö/Glimt 06.17. 15:00 V! 1,70

A hazaiak az edzőváltásban reménykednek, de a listavezető ellen így is kőkemény kilencven perc vár a társulatra. A vendégeknek szavazunk bizalmat...

Az Arendal a harmadik liga 4. divízióját nyerte meg, így formált jogot az osztályváltásra. A gárda aztán beragadt a rajtnál 12 fellépésen csak 9 egységet termelt, így az utolsó előtti helyről várta a folytatást. Otthonában is harmatosan teljesítettek a kék-fehérek - így különösebb meglepetést nem is okozott, hogy a tulajdonosok az edzőváltás mellett döntöttek. A padra Mattias Andersson ült le a héten, akinek elsőrangú feladata a gárda benntartása lenne a másodosztályban. A szakember nincsen könnyű helyzetben, ugyanis egy belső bekkje, a társulat csapatkapitánya eltiltott lesz, egy center pedig sérülés miatt hagyja ki a találkozót.

A Bodo derékul küzdött tavaly az élvonalban, de végül könnyűnek találtatott, és kiesett. A klubnál nem estek pánikba, igyekeztek egyben tartani a csapatot, sőt, még erősítésekre is futotta. A padon maradt Aasmund Bjørkan vezetőedző, akivel jól teljesítenek a sárga-feketék: 28 ponttal az élen állnak, igaz, a 3-1-2-es vendégsorukon lenne még mit kozmetikázni. A formájuk most már tán ismét rendben lesz: kupakiesés, bajnoki vereség után a múlt héten a Jervet valósággal lemészárolták Opsethék (4-0). Egy belső védő nem áll rendelkezésre, rajta kívül viszont mindenki ott lehet az utazókeretben.

Az edzőváltás általában feldob egy csapatot, ám ezúttal nagy a különbség a két gárda játékereje között. A Bodo a múlt heti sikerétől lendületbe került ismét, ez pedig három pontot érhet...

Labdarúgás, Konföderációs Kupa, A csoport Oroszország - Új-Zéland 06.17. 17:00 H és -3.5!

A hazai válogatott jó eséllyel legyőzi a lelkes vendégeket - orosz sikerrel és kevés góllal kalkulálunk a Konföderációs Kupa első mérkőzésén.

Az oroszok rendesen leszerepeltek a tavalyi Eb-n, így várható volt, hogy a szövetség tisztogatásba és fiatalításba kezd. Stanislav Cherchesov szövetségi kapitány új arcokban kezdett el gondolkodni, és eddig összességében nem nyújt rossz teljesítményt a nemzeti csapat. A csoportküzdelmektől "megkímélt" orosz válogatott barátságos meccseken készült a Konföderációs Kupára, amelyen az A csoportba nyert besorolást Új-Zéland, Portugália és Mexikó mellett. Az elmúlt hónapokban mindenféle kimenetelt játszottak Akinfejevék, értékes ikszet értek el például e belgák és Chile ellen, ugyanakkor Katar és Elefántcsontpart is legyőzte őket. A magyar válogatottnál két hete vizitáltak Golovinék, és győztek simán 3-0-ra. Az első találkozón a szentpétervári Krestovsky Stadionban lépnek pályára Polozék. A hadrend nem változik, a 3-5-2 eddig jól működött. A keretben nincsen friss sérült.

Új-Zéland amolyan "sötét lóként" érkezik a tornára. Az amerikai Anthony Hudson 2014 óta vezeti a nemzeti csapatot, amely márciusban játszott legutóbb tétmeccset: akkor Fidzsi-szigeteket verték a fekete-fehérek. Azóta az északírektől és a fehéroroszoktól is kikaptak Thomasék, az ír másodosztályú Cabinteelyt viszont legyőzték... A válogatott keretben extra klasszis nincs, a Leeds gólvágója, Woods a legértékesebb játékos a maga 6 millió eurós piaci értékével. A gárda a 3-5-1-2-es felállást alkalmazza leggyakrabban, várhatóan ma is így kezd. Friss sérültről nem számolt be a szaksajtó.

Az oroszok sikerrel veszik az első akadályt, viszont nem várunk gólzáport - ennél azért stabilabbak az új-zélandiak. Hazai sikert és kevesebb, mint 4 találatot várunk!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.