Szlovákia

Bejelentette Rossit a DAC

A Honvéd bajnok edzője váltja László Csabát.
 
 

Szlovákia

Bejelentette Rossit a DAC

A Honvéd bajnok edzője váltja László Csabát.
 
 
 

Szlovákia

Bejelentette Rossit a DAC

A Honvéd bajnok edzője váltja László Csabát.

Marco Rossi, aki az elmúlt idényben magyar bajnokságot nyert a Budapest Honvéddal, lesz a DAC új vezetőedzője. Az 52 éves olasz szakember vasárnap kétéves szerződést kötött a dunaszerdahelyi klubbal – írja a csapat hivatalos honlapja.

Marco Rossi (1964. szeptember 9.) a Torino FC neveltje, húszévesen mutatkozott be az olasz Serie A-ban. Aktív játékosi pályafutása során több neves klubban megfordult, volt a Brescia, a Sampdoria, a Piacenza, vagy a német Eintracht Frankfurt labdarúgója, de szerepelt a mexikói élvonalban is. Edzői karrierjét alacsonyabb osztályú olasz csapatoknál kezdte. 2012 augusztusában lett a Budapest Honvéd FC vezetőedzője, mindjárt az első idényében bronzérmet szerzett a piros-feketékkel. Az elmúlt öt évből négyet töltött a kispestieknél, a nemrég véget ért 2016–2017-es szezonban bajnoki címhez vezette a csapatot. A Kispest ezzel 24 év után lett aranyérmes a magyar NB I-ben. A bajnoki cím megszerzését követően Rossi lemondott a Honvéd vezetőedzői posztjáról, és vasárnap kétéves szerződést írt alá a szlovák élvonalbeli klubbal.

Rossi lesz a DAC huszonharmadik vezetőedzője a klub első ligás történelme során.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.