Világbajnoki selejtező után

Lapszemle: Andorra sikerétől hangos az internet

A magyarokkal szinte nem is foglalkoznak a külföldi lapok.
 
 

Világbajnoki selejtező után

Lapszemle: Andorra sikerétől hangos az internet

A magyarokkal szinte nem is foglalkoznak a külföldi lapok.
 
 
 

Világbajnoki selejtező után

Lapszemle: Andorra sikerétől hangos az internet

A magyarokkal szinte nem is foglalkoznak a külföldi lapok.

Szinte minden jelentősebb külföldi sportportál szenzációként tálalja az andorrai válogatott péntek esti sikerét.

Az ESPN emlékeztet rá, hogy a miniállam csapata először 13 évvel ezelőtt ‒ egészen pontosan 12 éve és nyolc hónapja, vagyis 4622 napja ‒ nyert tétmérkőzést, amikor 2004 októberében szintén 1-0-ra verte Macedóniát ‒, azóta sorozatban 66 alkalommal nem sikerült győznie.

Több andorrai játékos elsírta magát a lefújás után, annyira örült a történelmi győzelemnek, hiszen a két válogatott között 153 hely a különbség a FIFA világranglistáján. Csapatuk mindössze 73 alkalommal passzolt az egész meccsen, de ez is elégnek bizonyult. A hivatalos statisztika még ennél is kevesebb, 44 passzt mutat.

Az idei év elején Andorra legyőzte San Marinót barátságos meccsen, ezzel 86 találkozóból álló nyeretlenségi sorozatot szakított meg.

Az Irish Mirror kiemeli, hogy a törpeország együttese 1996-ben játszotta az első mérkőzését, és azóta a pénteki mindössze az ötödik győzelme volt.

A the42.ie portál úgy fogalmaz, ez volt Andorra történetének legnagyobb sikere. Együttesük tele volt önbizalommal, miután az előző két mérkőzésén nem kapott gólt, ugyanis San Marino legyőzése után 0-0-t játszottak a Feröer-szigetekkel.

Egy albán portál rávilágít, 2017-ig még sosem fordult elő, hogy egyazon esztendőben kétszer is győzzenek az andorraiak.

Az Andorrai Labdarúgó Szövetség honlapjának összegzése szerint erre a győzelemre nem csak az eredmény, hanem a remek játék miatt is emlékezni fognak. Az egész első felében uralták a játékot, ezt a 26. percben egy góllal megkoronázták, majd a második felvonásban a magyarok hiába próbáltak egyenlíteni, a hazaiak kapusának alig akadt munkája.

A találkozóról egyébként a közösségi médiában több ezer bejegyzés számos európai nyelven az elmúlt órákban.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.