Hrutka is rajthoz áll a 24. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltón

A korábbi válogatott futballista kubai futóversennyel is kacérkodik.
 
Június 11-én, vasárnap, a budapesti Ötvenhatosok terén rendezik meg az ország legnagyobb váltófutó versenyét, mely iránt a korábbi évekhez hasonlóan idén is kimagasló az érdeklődés (az egyéni félmaratonon például már nem is lehet nevezni, mert ott már betelt a keret).

Csaknem ezerötszáz csapat indul a versengésben, az ország 650 településéről érkeztek nevezések. Több neves személyiség is indul, köztük Hrutka János, aki rutinos futó, így számára meg sem kottyan majd a teljesítendő hét kilométer.

- Baráti társasággal neveztünk a váltóra, nagy öröm, hogy új futókat is sikerült rávennem az indulásra – mondta a Rangadónak a korábbi ferencvárosi védő. – A táv nem sok, ám ezen is lehet olyan tempót futni, ami kimeríti az embert. Sportoló voltam, biztosra veszem, hogy valamennyire vasárnap is elfog a versenyszellem, tuti, hogy előzgetni fogok.

Noha Hrutka rendszeres résztvevője a különböző távú versenyeknek, erre az esztendőre nem tűzött ki célt maga elé – leszámítva talán azt a kubai (!) félmaratont, ahova az egyik barátja csábítja…

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.