Másodosztály

Korábbi NB I-es játékosok távoztak Kisvárdáról

Kárpátaljáról érkezhetnek erősítések.
 
 

Másodosztály

Korábbi NB I-es játékosok távoztak Kisvárdáról

Kárpátaljáról érkezhetnek erősítések.
 
 
 

Másodosztály

Korábbi NB I-es játékosok távoztak Kisvárdáról

Kárpátaljáról érkezhetnek erősítések.

A Kisvárda Master Good 1-0-ra kikapott Balmazújvárosban az NB II utolsó fordulójában, így a csapat a következő szezonban is a másodosztályban száll harcba a bajnoki címért - akkor már Kondás Elemér vezetőedzővel. Révész Attilával, a várdaiak szakmai igazgatójával a klub hivatalos honlapja készített interjút, melyben a távozók és a lehetséges érkezőkről is szó esett.

- Fiatalítani szeretnénk, ezért elköszöntünk Minczér Tibortól, Rajczi Pétertől, játékosként Erős Gábortól és Fodor Andrástól is, utóbbi a munkája mellett már nem tudja vállalni ezt a szintet. A kölcsönben lévő játékosaink közül Talabér Attila az MTK-hoz, Bacsa Patrik a Diósgyőrhöz tér vissza. Szabó Péternek egy évig még érvényes a szerződése, de a több játéklehetőség reményében vele azt beszéltem meg, hogy kereshet magának új csapatot, és Toma Györgyöt is kölcsönadnánk. A lejáró szerződésű játékosok közül Fodor Ferenc és Horváth Adrián is úgy kezdte meg a szabadságot, hogy abban maradtunk, még egyeztetünk egymással, és a mi ajánlatunkra várnak - vázolta fel a változásokat Révész és kitért a kiszemeltekre is.

- Most kezdődnek meg a tárgyalások, hiszen az utolsó fordulóig meglévő bizonytalanság miatt ez ügyben nem tudtunk lépni. A következő bajnokságban 1997-es és 1998-as születésűek lesznek a kötelezően szerepeltetendő fiatalok, őket kell megtalálnunk, és itt számítunk kárpátaljai kapcsolatainkra is. Visszavárjuk a cigándi kölcsönjátéka után Molnár Róbertet, a szintén a mi játékosunknak számító Kornutjak Volodimir valamint Karacs Péter és Tihanyi Olivér sorsa később dőlhet el - zárta Révész Attila.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.