Felkészülési mérkőzés

Szétszedték az oroszok Storck csikócsapatát

Háromgólos vereséget szenvedett a felforgatott összeállítású magyar válogatott.
 
 

Felkészülési mérkőzés

Szétszedték az oroszok Storck csikócsapatát

Háromgólos vereséget szenvedett a felforgatott összeállítású magyar válogatott.
 
 
 

Felkészülési mérkőzés

Szétszedték az oroszok Storck csikócsapatát

Háromgólos vereséget szenvedett a felforgatott összeállítású magyar válogatott.

Az Andorra elleni pénteki vb-selejtezőre készülő magyar válogatott a Konföderációs Kupára hangoló Oroszországot fogadta hétfő este a Groupama Arénában. A magyar együttesből sérülés miatt hiányzott Szalai Ádám és Elek Ákos, az oroszoktól pedig Artyom Dzjuba, Alan Dzagojev, valamint a honosított brazil Mário Fernandes is kidőlt.

Jobban kezdett a magyar válogatott, Dzsudzsák a 2. percben harmincról próbálkozott először, szabadrúgása jobb felső sarok mellett szállt el. Négy perccel később szintén a csapatkapitány előtt adódhatott volna óriási lehetőség, ám az utolsó védő testtel elnyomta őt, így nem került a kapussal szembe. A 20. percben az addig támadásban semmit nem mutató orosz válogatott került előnybe, Szmolov a jobb oldalon előbb átugrotta a becsúszó Kádárt, majd bebőrözte Márkvártot és higgadtan a jobb alsóba gurított tizenhárom méterről, 0-1. A gól megzavarta a mieinket, nem tudtunk felpörögni támadásban. A 28. percben aztán Stieber unta meg a semmittevést, 25-ről lőtt, de fél méterrel fölé. Két perccel ezután az addigi legnagyobb magyar helyzetet láthatták a nézők, Stieber a balról tette le lövésre a labdát Dzsudzsáknak, a kísérlet centikkel kerülte el a jobb alsót. A félidő előtt megduplázta előnyét a vendég gárda, ehhez kellett egy óriási védelmi hiba, amit követően szögletre került a labda, a pontrúgást követően pedig Eppelről került a kapuba a labda, 0-2.

Három cserét hajtott végre Storck a szünetben, Vinícius, Kleisz és Sallai érkezett. Az 50. percben egy kisebb lehetőség után hördült fel a hazai nézősereg, Dzsudzsák balról érkező szabadrúgása Langot találta meg a hosszún, keresztbe fejelt labdája veszélyes volt, de senki nem ért bele, így kirúgás következett. Unalmas és magyar helyzetektől mentes percek után egészen a 67. minutumig kellett várni a következő lehetőségre. Ekkor Dzsudzsák iramodott meg a balon, befelé húzott majd középre passzolt Sallainak, aki szabadon lőhetett 19-ről, de egy méterrel fölé bombázott. Tíz perccel később Baloghot ugratták ki a tizanhatoson belül, már-már úgy tűnt, hogy elérhetetlen a labda, ám a csatár a hosszú lábaival becsúszott és elérte, de a gólvonalról hatalmasat mentettek a védők. Lassan csordogált a végjáték, az utolsó szó pedig az oroszoké volt, a 89. percben egy kontrát követően Poloz állította be a végeredményt, 0-3. A magyar válogatott így háromgólos vereséget szenvedett a felkészülési mérkőzésen, folytatás pénteken Andorrán a vb-selejtezőn.

A mérkőzés góljait ide kattintva tekintheti meg.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.