Szabályozás

Végre, végre, végre! Utólag is eltilthat az FA színészkedésért

Egy szabályozás, amire évek óta várunk.
 
 

Szabályozás

Végre, végre, végre! Utólag is eltilthat az FA színészkedésért

Egy szabályozás, amire évek óta várunk.
 
 
 

Szabályozás

Végre, végre, végre! Utólag is eltilthat az FA színészkedésért

Egy szabályozás, amire évek óta várunk.

Amióta a színészkedés óriási divattá vált és elterjedt a futball-világban, azóta hallani az értetlenkedő kommenteket arról, hogy miért nem szankcionálják jobban. Az IFAB, a labdarúgás szabályalkotó testülete most már hosszabb ideje kötelezővé tette a játékvezetők számára, hogy a nyilvánvaló műeséseket is sárga lappal büntessék, de természetesen egy spori sem láthat mindent.

A mai technológia azonban immáron lehetővé teszi, hogy minden szituációt számtalan szögből körüljárjanak a tévénézők, így azonnal látják, ha egy játékos egyszerűen csak feldobta magát - ez pedig soha meg nem szűnő vitákhoz vezetett, hiszen utólag, a játékvezető hibáját javítva már nem szankcionálták ezeket a megmozdulásokat.

Eddig. Május 18-án az Angol Labdarúgó-szövetség, az FA ugyanis megszavazta azt a szabálymódosítást, mely (akár a Premier League-ben is) lehetővé teszi majd, hogy a nyilvánvaló műeséseket utólag kétmeccses eltiltással büntessék.

Arról, hogy mi számít annak, egy független testület dönthet, amely egy korábbi menedzserből, egy korábbi játékosból és egy korábbi játékvezetőből áll majd és az ő egyhangú döntésük szükségeltetik az eltiltáshoz.

Amennyiben egy játékos bevallja, hogy színészkedett, az eset kapcsán az ellenfélnek kiosztott sárga vagy piros lapot automatikusan törlik.

Érdekesség, hogy bár az angol ligarendszerbe a világon másodikként csak most vezetik be, a velük szoros kapcsolatban álló skótoknál ez a szisztéma már 2011 óta működik. Az első büntetett Sone Aluko, a Rangers akkori, a Fulham mai szélsője volt, a glasgowiak edzője, Ally McCoist pedig alaposan kiakadt a döntés nyomán.

- A három úriember gyakorlatilag csalónak és hazugnak nevezte a játékosomat, pedig egyikre sem szolgált rá - fogalmazott.

A szabály fordítva is működhet, hiszen Jamie Walker, a Hearts szélsője - azok után, hogy az első fordulót követően eltiltást kapott ezért a mostani idényben - egyszer jogtalanul "gazdagodott" sárga lappal színészkedésért, amelyet utólag elvettek.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.