Pescara-AS Roma

 
 

Pescara-AS Roma

 
 
 

Pescara-AS Roma

Pescara-AS Roma 2-es és -4.5!

A hazaiak felszabadultan futballozhatnak, ám így sem tudják feltartóztatni a farkasokat. Nyernek a vendégek, de gólparádé azért nem várható..

A delfinek retúrjegyet váltottak az élvonalba, egy esztendő után visszasüllyednek a Serie B-be. Az edzőváltás sem hozott markáns változást a klubnál, Zdenek Zemannal is csak fellángolása volt a társulatnak, de az eredmények hosszú távon elmaradtak. Az utolsó helyen állnak 14 egységgel, ilyen gyatrán az elmúlt tíz esztendőben egy alakulat sem teljesített a talján elitligában. Otthon 1-5-10-es mérlegük sokatmondó, a formájuk pedig még inkább: hét fellépésen két iksz, ebből a Milan elleni hazai azért kiemelendő. A Juve járt nála legutóbb, és a zebrák takarék-üzemmódban győztek 2-0-ra. Pepe és Gilardino régóta sérült, így a Carpari-Bahebeck-Benali csatársorral rohamoznak majd a halványkékek.

A fővárosiaknál a 2. hely megszerzése mellett a kispad körüli bizonytalanság jelent kiemelt fontosságú eseményt. Mint ismeretes, Spaletti távozik a nyáron, az utódjáról pedig egyelőre nem született döntés. A bordó-sárgák 72 pontosak voltak a játéknap előtt, idegenben 9-2-5-ös mérleggel. Dzekóék sorsolása nem egyszerű, a mai kirándulás után találkoznak még a Lazióval, a Milannal és a Juvéval is. A farkasok lendületben voltak, ám a múlt hétvégén az Olimpicóban csak ikszelni tudtkak a szezon meglepetéscsapatával az Atalantával (1-1). Florenzi sérült, rajta kívül nem lesz fontos hiányzója a brigádnak.

Nainggolanék mindenképpen meg akarják szerezni az ezüstérmet, ehhez pedig nyerniük kell ma a delfineknél. Szerintünk nem is borul a papírforma, ám azt kötve hisszük, hogy öt találatig eljutnának a felek. Tippünk így: 2-es és -4.5!

Besiktas-Adanaspor (0-1) 1!

Az EL-kudarc után a bajnokságban bizonyíthatnak a fekete sasok!

A török bajnok drámai körülmények között esett ki az EL-negyeddöntőjében: a Lyont ugyan legyőzte hazai pályán 2-1-re, ám a büntetőpárbajban a gallok bizonyultak higgadtabbnak. A fekete-fehérek most már a bajnokságban vigasztalódhatnak, és ott bizony reményteljes a helyzetük. A tabella éléről várhatták a játéknapot, 61 egység áll a nevük mellett, hazai pályán pedig kimondottan kegyetlenek Senol Günes tanítványai: 10-3-0-ás mérlegükhöz erőteljes, 32-11-es gólkülönbséget pakoltak hozzá. A bajnokságban remek formát mutatnak, 2017-ben csak egyszer szenvedtek vereséget, legutóbb a Trabzont verték idegenben fordulatos mérkőzésen (3-4). A házi gólkirály, Cenik Tosun eltiltását tölti, így a helyén Aboubakar kezd majd. Adriano és Quaresma is sérüléssel bajlódott, szereplésük kérdéses.

Az Adanaspor a bennmaradásért harcol, egyelőre kevés sikerrel: Koman Vladimir csapata a sereghajtó, 20 pontjuk van, hét egység volt a lemaradásuk a már vonal fölött tanyázó Kayserisporral szemben a forduló előtt. A társulat idegenben harmatosan teljesít, 1-3-9-es mutatójukhoz 8-24-es gólkülönbséget produkáltak. A brigád rossz passzban van, két vereséggel a háta mögött érkezik a mai ütközetre. Egy balszélső eltiltott lesz, két bekk pedig sérülés miatt hagyja ki a túrát.

Az Adanaspor 1999-ben, tehát csaknem 20 éve tudott nyerni ebben a felállásban, azóta még a pontszerzés sem jött össze a kiscsapatnak. Ma a Besiktas sikerét várjuk, és meggyőződésünk, hogy a végén legalább két gól lesz a különbség Taliscáék javára. Tippünk így hendis H!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.