Egykori és jelenlegi focistákkal játszhattak együtt a Bozsik-programos fiatalok

 
 

Egykori és jelenlegi focistákkal játszhattak együtt a Bozsik-programos fiatalok

 
 
 

Egykori és jelenlegi focistákkal játszhattak együtt a Bozsik-programos fiatalok

Ismert egykori és jelenlegi válogatott labdarúgókkal játszhattak együtt az OTP Bozsik Bajnokok Program ifjú tehetségei kedden az MLSZ telki edzőtáborában.

Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szövetség és az OTP Bank tavaly novemberben indította el közös programját, amelynek célja, hogy országszerte felkutassa azokat a 10-14 éves labdarúgó tehetségeket, akik még nem igazolt játékosok, de szeretnek focizni, és szorgalmukkal, kitartásukkal, teljesítményükkel, valamint közösségi aktivitásukkal kitűnnek a társaik közül. A szóvivő hozzátette: a pedagógusok november közepe óta jelölhettek gyerekeket a programba, s végül 382 nevezés érkezett be.

– A jelöltek közül egy szakmai zsűri választotta ki azt a tizennyolc fiút és tizennyolc lányt, akik bekerültek a programba. Ezeknek a gyerekeknek a többsége nehéz körülmények között él, de tulajdonságaik alapján kiemelkednek a társaik közül – hangsúlyozta Sipos Jenő, aki bejelentette, hogy a kiválasztott fiatalok május 31-én a Groupama Arénában gálamérkőzésen vehetnek részt, ahol a keleti és a nyugati fiú-lány vegyes válogatott mérkőzik meg egymással a Magyar Kupa-döntő felvezetéseként.

A szerencsés ifjú tehetségek először kedden Telkiben, a bajnokok edzőtáborában találkozhattak, ahol délelőtt olyan – volt, illetve mai – válogatott játékosoktól leshették el a labdarúgás fortélyait, mint Király Gábor, Gera Zoltán, Nyilasi Tibor, Juhász Roland, Torghelle Sándor és Bognár István. A fiatalok ezután együtt játszhattak a hazai sztárokkal, majd délután egy elméleti képzés keretében a futball szabályaiban és a magyar labdarúgás történetében való jártasságukat mérték fel.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.