Háttér

Csányi Sándor szerint elfogadhatatlan, amit a Ferencváros csinál

Az MLSZ elnökének nem tetszik, ha egy klub megpróbál fellépni a bíróküldés ellen, vagy a szövetséget sértegeti.
 
 

Háttér

Csányi Sándor szerint elfogadhatatlan, amit a Ferencváros csinál

Az MLSZ elnökének nem tetszik, ha egy klub megpróbál fellépni a bíróküldés ellen, vagy a szövetséget sértegeti.
 
 
 

Háttér

Csányi Sándor szerint elfogadhatatlan, amit a Ferencváros csinál

Az MLSZ elnökének nem tetszik, ha egy klub megpróbál fellépni a bíróküldés ellen, vagy a szövetséget sértegeti.

Csányi Sándor szerint a magyar válogatottnak reálisan már nem igazán van esélye arra, hogy kijusson a jövő évi világbajnokságra, azonban bízik benne, hogy Bernd Storck irányításával néhány éven belül nagyon erős lesz a nemzeti csapat, mely hazai pályán sikereket érhet el a 2020-as kontinensviadalon.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke az M4 Sportnak adott exkluzív interjújában a válogatottal kapcsolatban elmondta, reálisan nézve nehéz elképzelni, hogy a kötelező feladatok mellett a csapat hazai pályán a portugálok, illetve idegenben a svájciak elleni erőpróbát is sikerrel veszi, ugyanakkor nem látja teljesen esélytelennek a dolgot.

Hozzátette, a kvalifikációban jelenleg harmadik helyen álló nemzeti csapat nehéz helyzete számos balszerencsés mozzanat miatt alakult ki. Véleménye szerint a Feröer-szigetek elleni találkozón extrém időjárási körülmények között kellett játszania a válogatottnak, míg a svájciaktól elszenvedett vereségben nagy szerepe volt a játékvezetőnek, aki megadott egy lesgólt a vendégeknek, míg a csapat nem kapott meg egy büntetőt, a végén pedig ellene ítélt egy bedobást, amiből a győztes gól született.

Megjegyezte, folyamatosan épül, erősödik a válogatott, ráadásul egyre több fiatal kap lehetőséget, és bízik benne, hogy három-négy év múlva egy nagyon erős magyar válogatott lesz. Bernd Storckról szólva kiemelte, céltudatos, rendkívül szorgalmas, fokról fokra építkező szakemberről van szó, aki bátran nyúl a tehetségekhez, a legtöbb esetben látványos, a várakozások feletti játékot nyújt csapatával.

Kifejtette: előny, hogy az MLSZ sportigazgatói posztját is Storck látja el, mivel ennek köszönhetően jól ismeri az utánpótlás-válogatottakat, azaz a fiatal tehetségek hamarabb odakerülhetnek a felnőtt válogatott közelébe. Csányi Sándor külön kiemelte Storck segítőjét, Andreas Möllert, akivel jól osztják meg a feladatokat.

– Nagyon bízom benne, hogy a 2020-as Európa-bajnokságon ott lesz a válogatott és legalább olyan, vagy egy kicsit nagyobb sikert ér el, mint tette azt tavaly nyáron Franciaországban – mondta Csányi Sándor, aki azonban hangsúlyozta, nem boldog azzal az előrehaladással, amely a 2020-as Eb budapesti helyszínét, az épülő Puskás Stadiont jellemzi. Elárulta, háromszor állt már a szőnyeg szélén az európai szövetségnél (UEFA), amikor a késéseket kellett bejelenteni, ugyanakkor azt gondolja, ha sikerül tartani a legutóbb kitűzött, 2019 szeptemberi határidőt – amelyet egy novemberi tesztmérkőzés követ –, akkor minden rendben lesz. Csányi Sándor ehhez kapcsolódóan bejelentette, javasolni fogja Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy állítsanak fel egy bizottságot, amely havonta beszámoltatja a felelősöket a fejleményekről.

Csányi Sándort múlt hét szerdán beválasztották a nemzetközi szövetség (FIFA) tanácsába. Ezzel kapcsolatban a sportvezető kiemelte, elsődleges feladata, hogy az UEFA érdekeit képviselje, s mivel ez a magyar érdekekkel is egybeesik, ezért ha jól dolgozik, akkor az a magyar futball fejlődését is segíti.

A magyar bajnokságról szólva Csányi elmondta, a különböző szabályoknak is köszönhetően előrelépés történt a fiatalok szerepeltetésében, ráadásul több csapatnál, mint például a listavezető Honvédnál, vagy a harmadik Vasasnál is megfigyelhető, hogy megfelelően válogatják ki a tehetségeket. Hozzátette, a magyar futball vérkeringését az amatőr futball adja, a tartósan jó eredmény eléréséhez pedig szükséges a széles bázis megtartása, annak érdekében, hogy a kiválogatás után az akadémiákról, illetve utánpótlás-műhelyekből megfelelő felkészültségű 17-18 éves játékosok kerüljenek az NB I-be.

Csányi hangsúlyozta, talán az edzőképzésben van némi lemaradás, ezért azt most a német Jörg Daniel vezetésével új alapokra helyezik, és bízik benne, hogy egyre több volt játékos is munkát vállal majd, hiszen őket könnyebben elfogadják a fiatalok. Csányi Sándor reagált az egyes klubok által néha túl szigorúnak ítélt fegyelmi büntetésekre, álláspontja szerint FIFA- és UEFA-tagként nem is lehet más az MLSZ hozzáállása, mint mindenféle diszkriminációt elítélni.

A bírók és a klubok helyenként viharos kapcsolatáról szólva elmondta, megpróbálnak minden segítséget megadni a játékvezetőknek, de a futball velejárója a tévedés, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, ha egy klub megpróbál fellépni a bíróküldés ellen, vagy az MLSZ-t sértegeti. Csányi Sándor itt név szerint kiemelte a Ferencvárost, amely ugyan népszerű és nagy támogatottságú egyesület, de tudomásul kell vennie, hogy vannak szabályok, melyeket be kell tartani.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.