Élvonal

Újabb DVTK-bravúr: éllovast vert a Bódog-csapat

Karan az első-, míg Vela a második félidőben vette be Gróf kapuját, a diósgyőriek legyőzték a Honvédot.
 
 

Élvonal

Újabb DVTK-bravúr: éllovast vert a Bódog-csapat

Karan az első-, míg Vela a második félidőben vette be Gróf kapuját, a diósgyőriek legyőzték a Honvédot.
 
 
 

Élvonal

Újabb DVTK-bravúr: éllovast vert a Bódog-csapat

Karan az első-, míg Vela a második félidőben vette be Gróf kapuját, a diósgyőriek legyőzték a Honvédot.

Hétközi fordulót rendeznek az NB I-ben, kedden az játéknap előtt éllovas Budapest Honvéd a DVTK ideiglenes otthonában, Mezőkövesden lépett pályára. A felek a bajnokság korábbi szakaszában kétszer már találkoztak, a kispestiek otthon kettő-, míg idegenben háromgólos sikert arattak. A diósgyőriek Bódog Tamás érkezése óta egyre biztatóbb formát mutatnak, legutóbb a Ferencváros otthonából raboltak pontot.

Az első komolyabb helyzetig a 13. percig kellett várni, ekkor Bobál elfutása után Lanzafame félfordulatból ollózott, de kapu fölé bombázott az olasz. A 20. percben Novothny révén előnybe kerülhetett volna a DVTK, de Gróf nagy bravúrral még védeni tudott. Nem úgy öt perccel később Dejan Karan fejesénél, a védő Fülöp bal oldali szöglet után volt eredményes, 1-0. A folytatásban többet támadott és magasabb fokozatba kapcsolt vendég együttes, de a szünetig az eredmény már nem változott.

A második félidőben tovább tudta növelni előnyét a DVTK: az első óra végén Tamás harcolt meg a labdáért az ellenfél térfelén, amivel aztán Novothny indult el előre. A támadó két védő között 17 méterről lőtt, Gróf bravúrral védett, ám a kipattanóra Diego Vela érkezett, aki 15 méterről a kapu bal felső sarkába belsőzött, 2-0. A második diósgyőri gól után igazán nagyon helyzet már egyik kapu előtt sem adódott, a kispestiek pont nélkül távoztak Mezőkövesdről. A Diósgyőr továbbra is maradt a kiesőzónában, de egy pontra megközelítette a szerdán pályára lépő MTK-t, míg az éllovas Honvéd nem tudta tovább növelni előnyét a szintén holnap meccselő Videotonnal szemben.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.