Sosem találod ki, melyik kontinensen lép pályára a Liverpool

 
 

Sosem találod ki, melyik kontinensen lép pályára a Liverpool

 
 
 

Sosem találod ki, melyik kontinensen lép pályára a Liverpool

- Május 24-én - az angol bajnoki szezon zárását követően három nappal - Sydneyben, az élvonalbeli FC Sydneyvel játszik barátságos mérkőzést a Liverpool labdarúgócsapata.

- Ez egy hihetetlen lehetőség, a Sydney FC a világ egyik legnagyobb labdarúgóklubja ellen játszhat" - mondta az ausztrál együttes elnöke, Scott Barlow. Hozzátette, az egyesület életében történelmi pillanat lesz a találkozó, hiszen Sydney mellett egész Ausztráliát is képviselhetik. - Ez kimondhatatlanul büszkévé tesz minket - nyilatkozta.

Az idén fennállásának 125. évfordulóját ünneplő Liverpool nagy népszerűségnek örvend Ausztráliában, ahol becslések szerint mintegy 2,3 milliós a rajongótábora. A barátságos összecsapást a 83 500 néző befogadására alkalmas ANZ Stadionban, a korábbi olimpiai stadionban rendezik meg.

A Liverpool az elmúlt négy évben kétszer már vendégeskedett Ausztráliában: 2013-ban 95 000 ezer néző előtt játszott a Melbourne Victoryval, 2015-ben pedig Brisbane-ben az Adelaide Uniteddal. Mindkét meccset 2-0-ra nyerték meg az angolok.

A Liverpool a 32. fordulót követően a harmadik helyen áll a Premier League-ben, míg a Sydney FC alapszakasz-győztesként várja az április 29-i ausztrál bajnoki elődöntőt.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.