NB I, 25. forduló

Megérdemelten nyert az MTK a Mezőkövesd ellen

A hazaiaknak sokkal több helyzetük volt, az első félidő hajrájában kétszer is betaláltak.
 
 

NB I, 25. forduló

Megérdemelten nyert az MTK a Mezőkövesd ellen

A hazaiaknak sokkal több helyzetük volt, az első félidő hajrájában kétszer is betaláltak.
 
 
 

NB I, 25. forduló

Megérdemelten nyert az MTK a Mezőkövesd ellen

A hazaiaknak sokkal több helyzetük volt, az első félidő hajrájában kétszer is betaláltak.

A tavasszal hullámzó teljesítményt nyújtó MTK a négy bajnoki óta nyeretlen, ezeken mindössze egy pontot szerző Mezőkövesdet fogadta a magyar élvonal 25. fordulójában szombat délután. A budapesti csapat érdekes sormintát maga mögött tudva készült a meccsre, a téli szünet óta ugyanis vereség, győzelem, vereség, győzelem, vereség a gárda mérlege - ezek alapján egy újabb győzelemre lehetett számítani az Új Hidegkuti-stadionban.

Az első helyzettel nem is várt sokáig az MTK, Torghelle fejesét fogta Tujvel a 3. percben, majd nem sokkal később Kanta szöglete után Grgics bólintott mellé - teljesen üresen, mondhatni ziccerben. Az első negyed óra végén ismét Kanta pontrúgása után alakult ki veszély a vendégek kapuja előtt, de Torghelle fölébombázta a labdát, két percre rá pedig Kanta is elvétette a célt csavarásánál - majd Grgics újabb fejesénél Tujvel védett bravúrral.

A félidő hajrájára fordulva Gohér révén a Mezőkövesd is eljutott az ellenfél kapujáig, de a hátvéd telibetalálta a remekül kimozduló Petkovicsot. A 37. percben aztán megtört a jég: Torghelle újabb próbálkozását még védte Tujvel, de a kipattanót már a hálóba küldte a korábbi válogatott támadó (1-0). A csatár és a kapus következő összecsapását újra a hálóőr nyerte, de még a szünet előtt megduplázták előnyüket a kék-fehérek, Baki egy egyéni akciót követően gyönyörű csavarással vette be a kövesdi kaput (2-0). A játékrész két Grgics-fejessel zárult, de a hátvéd mindkétszer elvétette a célt.

A második 45 percet a szünetben beállt Nikházinak köszönhetően ismét az MTK kezdte aktívabban: a játékos először maga próbálkozott lövéssel, majd parádés labdát adott a kilépő Kolomecnek - de Tujvel mindkét esetben nagyot védett. A túloldalon Strestík próbálkozott egymás után kétszer, de távoli lövése és átemelési-kísérlete is pontatlanra sikerült.

A félidő második felére leült az addig meglehetősen jó iramú találkozó: a hazaiak nem nagyon erőltették a támadást, a vendégek pedig képtelenek voltak helyzetbe kerülni, így az MTK megnyerte a találkozót, folytatva ezzel a tavaszi "sormintáját" - míg az ősszel brillírozó Mezőkövesd immár zsinórban ötödik bajnokiján maradt nyeretlen.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.