Anglia

Veretlensége ellenére helyben jár a Manchester United

Húsz meccs óta nem kaptak ki, mégsem lépnek előre a tabellán.
 
A Manchester United legutóbb október 23-án kapott ki az angol bajnokságban ‒ ez húszmeccses veretlenségi sorozatot jelent ‒, ennek ellenére egy helyben toporog.

Ebből a húszból csak tízet nyertek meg, ezzel övék a Premier League történetének legkevésbé hatékony veretlenségi sorozata. Ebben az időszakban csupán egy helyet tudott előrelépni a tabellán a csapat, a hetedikről a hatodikra.

A Sky Sports összeállítása szerint korábban 15 alkalommal fordult elő a Premier League-ben, hogy egy csapat húsz vagy több mérkőzést veretlenül teljesítsen, de ezek mind jobb győzelmi mutatóval rendelkeztek, mint a Manchester United.

Persze, volt már ennél sikeresebb sorozata is a csapatnak, amely 2002 decembere és 2003 augusztusa között 21 meccsen maradt veretlen, ebből 18-at megnyert (85,7%).

A leghosszabb veretlenségi sorozat az Arsenalé, amely 2003 májusa és 2004 októbere között 49 találkozón nem kapott ki, ebből 36-ot megnyert (73,5%), és veretlenül lett bajnok.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.