Sérülés

Fontos kiegészítőemberét vesztette el az idényre a Tottenham

Harry Winksnek bokaproblémái vannak.
 
 

Sérülés

Fontos kiegészítőemberét vesztette el az idényre a Tottenham

Harry Winksnek bokaproblémái vannak.
 
 
 

Sérülés

Fontos kiegészítőemberét vesztette el az idényre a Tottenham

Harry Winksnek bokaproblémái vannak.

Könnyen lehet, hogy az idei szezonban már nem számíthat többet egyik fontos kiegészítőemberére Mauricio Pocchettino, a Spurs menedzsere. Az áldozat a Burnley elleni bajnokin megsérülő Harry Winks.

A 21 éves középpályást hordágyon kellett levinni, miután az első félidőben kiment a bokája.

- Reméljük, semmi komoly, de nem valószínű, hogy ebben az idényben még pályára léphet. Még meg kell vizsgálnunk a leleteket, aztán kezdheti a felépülést – fogalmazott a menedzser.

Winksnek a mostani szezonban 21 Premier League-találkozó jutott, 18-szor be, most hétvégén pedig lecserélték, összesen 476 percet játszott. Emellett bevetették hat nemzeti kupatalálkozón, valamint négy BL- és két EL-meccsen is.

A hét ponttal a Chelsea mögött lévő Tottenhamnek még kilenc bajnokija, illetve minimum egy FA Kupa-találkozója van hátra a 2016-17-es idényből.

A Spursnél a szerdai, Swansea elleni találkozó előtt hiányzik Danny Rose, Erik Lamela és Harry Kane is.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.