Külföld

Fordulat?! Messi reagált a négymeccses eltiltásra

 
 

Külföld

Fordulat?! Messi reagált a négymeccses eltiltásra

 
 
 

Külföld

Fordulat?! Messi reagált a négymeccses eltiltásra

Korábban beszámoltunk arról, a dél-amerikai világbajnoki selejtező legutóbbi fordulójában Argentína 1-0-ra legyőzte Chilét hazai pályán, a győztes gólt Lionel Messi szerezte tizenegyesből. A találkozón több vitatott játékvezetői ítélet is született, az egyik ilyen esetnél pedig a Barcelona klasszisa durván kiakadt és beszólt a játékvezetőknek.

Később kiderült az is, hogy a FIFA döntésének értelmében Lionel Messi az argentin válogatott következő négy selejtezőjén nem léphet pályára. A csapat Bolívia és Uruguay vendége lesz a következő két fordulóban, majd Venezuelát és Perut fogadja.

Az argentinok természetesen fellebbeztek az ítélet miatt, mivel szeretnének legalább enyhítést elérni. Az ügy kapcsán végre kiderült, hogyan vélekedik Barcelona klasszisa.

– A szavaimat egyáltalán nem az asszisztensnek számít, nem is felé irányult mondandóm, csak a levegőbe beszéltem – ezen sorok kerültek be Messitől azon dokumentumba, amelyet a dél-amerikai szövetség küldött a FIFA-nak.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.