MK: Remili csodagóllal intézte el az Újpestet – VIDEÓ

Elherdálta előnyét a lila-fehér együttes az odavágón.
 
 

MK: Remili csodagóllal intézte el az Újpestet – VIDEÓ

Elherdálta előnyét a lila-fehér együttes az odavágón.
 
 
 

MK: Remili csodagóllal intézte el az Újpestet – VIDEÓ

Elherdálta előnyét a lila-fehér együttes az odavágón.

A bajnokságban harmadik helyen álló Vasas FC ezúttal vendégként érkezett a Szusza Ferenc Stadionba - ahol egyébként ideiglenesen játssza hazai meccseit - az Újpest elleni Magyar Kupa negyeddöntő odavágóján.

Eseménydúsan indult a találkozó, a lila-fehérek már az 5. percben megszerezték a vezetést: Lázok elé került a labda a kaputól tizenkilenc méterre, miután a vendég kapus nem tudott felszabadítani Cseke elől, így az újpesti támadó üres kapura lőhetett gólt, 1-0. Három perccel ezután már egyenlíthetett is volna az angyalföldi együttes, Mohl kezezett a tizenhatoson belül, ám a büntetőt Saglik nagyon gyengén lőtte, Balajcza könnyedén védett. A jó kezdést nem folytatta ugyanolyan folytatás, egészen a 39. percig kellett várni a következő izgalmas szituációra. Ekkor Nagy mutatott be remek védést Cseke közeli lövését követően, a kipattanó után Perovics próbálkozása Burmeister blokkjában halt el.

A második játékrész tizedik percében nagyon közel került az előny megduplázásához az Újpest, Andrics fejese azonban a lécről kifelé pattant. A másik kapu előtt viszont jött a gól, hét perccel a kapufa után Balajcza passzolt pontatlanul Szankovics felé, a labdára pedig lecsapott James és tíz méterről a léc alá bombázott, 1-1. Sőt, a meccs hajrájában a győztes gólt is megszerezte az angyalföldi gárda, ehhez pedig Remili szenzációs egyéni alakítása kellett. A támadó egy remek csellel két ellenfelét is becsapta, majd 23 méterről a bal sarokba emelt, 1-2. Kálnoki-Kis Dávidot utánrúgásért még kiállította a játékvezető a 90. percben, ám a végeredmény már nem változott, idegenben szerzett előnyt a Vasas.

Remili remek gólja
 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.