Magyar Kupa

MK: idegenben szerzett előnyt a Sopron

A hajrában lőtt budafoki gól azonban még sokat érhet.
 
 

Magyar Kupa

MK: idegenben szerzett előnyt a Sopron

A hajrában lőtt budafoki gól azonban még sokat érhet.
 
 
 

Magyar Kupa

MK: idegenben szerzett előnyt a Sopron

A hajrában lőtt budafoki gól azonban még sokat érhet.

A Magyar Kupa szerdai játéknapján elsőként a harmadosztály Közép-csoportjának éllovasa, a Budafoki MTE látta vendégül a másodosztályú Swietelsky-Soproni VSE-t a negyeddöntő első mérkőzésén. A Prukner László vezette hazaiaknál a kezdőben kapott helyett négy korábbi élvonalbeli Fradi-játékos: Grúz Tamás, Csizmadia Csaba, Oláh Lóránt és Pölöskey Péter is.

Az első húsz percben kevésbé látványos játék folyt a pályán, ekkor még nem láthattak helyzetet a kilátogató nézők. Majd egy szögletet követően Csordás fejesét még bravúrral védte a hazai kapus, de a kipattanó után Takács játékvezető mindenki megdöbbenésére tizenegyest ítélt a vendégek javára, amit Kapacina Valér értékesített, 0-1.

Ezután a hazaiak átvették a meccs irányítását, az első játékrész második felében, valamint a fordulás után is adódott lehetőségük a gólszerzésre, de csak két kapufáig jutottak. Nem úgy mint a Sopron, amely egyébként nem játszott jobban a lelkes hazaiaknál, de a 78. percben mégis Supka Attila csapata lőtt újabb gólt: Szabó rosszul jött ki a kapujából, így Erdélyinek nem volt nehéz dolga befejezni az akciót, 0-2. A 93. percben aztán megérdemelten szépített a Budafok, az addig kevésbé aktív Pölöskey Péter Csizmadia beadását fejelte a hálóba, kialakítva ezzel a végeredményt, 1-2.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.