Származás

Magyar válogatott is lehetett volna a német helyett Niklas Süle

A törökök próbálkoztak be nála, de egész más derült ki...
 
Niklas Süle (német kiejtéssel: „Zűle”) neve már eddig is kissé ismerősen csenghetett a magyar fülnek, ám a Hoffenheim védőjét tulajdonképpen németnek is betudhattuk hangzása alapján.

Csakhogy a bekk egy nemrég adott interjújából kiderül: mégiscsak nekünk volt igazunk. Sülével ugyanis a törökök is bepróbálkoztak, hátha be tudnák illeszteni nemzeti tizenegyükbe, csakhogy el kellett, hogy keserítse őket.

Elmondása alapján ugyanis neve nem török, de nem is német, hanem magyar származású: a most 21 esztendős védő édesapja még Magyarországon született, mi több, 16 éves koráig magyar útlevele is volt.

Süle egyébként végigjárta a német válogatott utánpótlását, 2016-ban ezüstérmes lett a riói olimpián, egyszeres felnőtt válogatott, most Bakuban is ott van a "Nationalelffel".

A Hoffenheim-védő története egyébként azért is érdekes, mert Bernd Storck köztudottan vadászik a magyar származású, de külföldön élő labdarúgókra, többek között az RB Leipzig középhátvédjét, Willi Orbant is szeretné becserkészni.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.