Karrier

Turiban hiányérzetet kelt, hogy nem lehetett magyar válogatott

A bajnoki cím után visszavonult a 43 éves kapus a feröeri címvédő Vikingur Gotából, és edzőként folytatja pályafutását.
 
Tizenegy szezont követően már nem Turi Géza nevével kezdődik a feröeri bajnoki címvédő Vikingur Gota összeállítása. A 43 éves kapus úgy gondolta, a csúcson kell abbahagynia, ezért a jövőben az utánpótlás-csapatok kapusedzőjeként dolgozik tovább - mondta a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

- A korom miatt úgy gondolom érthető, hogy befejeztem. Negyvenhárom évesen már nem olyan könnyű napról-napra készülni, mellette pedig még dolgozni is - kezdte a Digi Sporton Turi. - Új kihívás után kellett nézzek, ami mostantól az életemet fogja segíteni. Akkor is befejeztem volna, ha nem nyerjük meg a bajnokságot, nem éreztem magamban, hogy szeretném folytatni – mondta a légiós, aki jelenleg Cipruson a feröeri U17-es válogatottal Eb-selejtezőn vesz részt, hozzátette, mivel a nemzeti csapatról van szó, könnyedén elengedték a munkahelyéről.

Turi aztán arról is szót ejtett, mi az, ami pozitívumként és negatívumként maradt meg benne a pályafutásával kapcsolatban.

- Mindenképpen jó emlékként marad meg bennem a bajnoki címek megszerzése, hiányérzetet pedig talán csak az kelt, hogy nem lehettem magyar válogatott. Az igazat megvallva, azért nem voltam olyan jó képességű kapus, mint Király Gábor. Összességében azonban jó döntésnek érzem, hogy Feröerre jöttem, rendkívül sok Európa Liga-mérkőzést játszottam, Magyarországon és Európában sem tudtam volna ilyen sokáig aktívan védeni - zárta a korábbi kapus.

A teljes interjú
 
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.