Bajnokok Ligája

Emery: A játékvezető ítéletei is ellenünk voltak

A párizsiak trénere szerint tanulniuk kell ebből a szörnyű élményből. Thiago Silva úgy érzi, az egyik tizenegyes jogtalan volt.
 
 

Bajnokok Ligája

Emery: A játékvezető ítéletei is ellenünk voltak

A párizsiak trénere szerint tanulniuk kell ebből a szörnyű élményből. Thiago Silva úgy érzi, az egyik tizenegyes jogtalan volt.
 
 
 

Bajnokok Ligája

Emery: A játékvezető ítéletei is ellenünk voltak

A párizsiak trénere szerint tanulniuk kell ebből a szörnyű élményből. Thiago Silva úgy érzi, az egyik tizenegyes jogtalan volt.

Megközelíteni sem volt képes a Paris Saint-Germain a hazai pályán nyújtott játékát szerda este a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő visszavágón. A párizsiak teljesen visszaálltak védekezni a négygólos előny tudatában, magukra húzták a katalánokat és csupán a második félidőben akadt olyan rövid periódus, amikor veszélyesek voltak az ellenfél kapujára. Ennek pedig nem is lehetett más az eredménye, mint kiesés. A 6-1-es vereség és búcsú után a PSG vezetődzője, Unai Emery válaszolt csalódottan a kérdésekre.

- Nem működött jól a játékunk, nem támadtunk le, amikor pedig nálunk volt a labda, nem tudtunk mit kezdeni vele - kezdte a franciák spanyol edzője. - Túl sok gólszerzési esélyt adtunk a hazaiaknak, mivel túl mélyen volt a védősorunk, valamint egyéni hibákkal is segítettük őket. Hatalmas lehetőséget hagytunk kihasználatlanul. A fordulás után valamelyest jobbak voltunk, lehiggadtunk, támadójátékunk pedig feljavult. Cavani gólja után lehetőségünk volt a második találat megszerzésére is. A játékvezetői ítéletei is ellenünk voltak. A végén pedig elveszítettük a párharcot, szörnyű élmény ez nekem és a játékosaim számára is, tanulnunk kell ebből. Nagyon nehéz elfogadni, hogy 4-0-ról kiestünk - idézi a Sky Sport Unai Emeryt.

- Ez megmagyarázhatatlan - kezdte értetlenül a PSG védője, Thiago Silva. Nagyon rosszul játszottunk. Hihetetlenül jók voltunk az első meccsen, de a mai teljesítményünk alapján nem érdemeltük meg a negyeddöntőbe jutást. Nem kifogásként mondom, de Suárezzel szemben nem történt szabálytalanság, nem volt jogos az a tizenegyes. De természetesen nem foghatjuk a játékvezetőre a kiesést, a saját játékunk vezetett idáig - zárta a brazil védő a PSG hivatalos honlapján.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.